Üzleti tippek

Magyar adást indít a Hallmark

Korábban egész Kelet-Európában egységes képet sugárzott a tévétársaság, és csak a szinkronhangot sugározták külön. Ezt váltja fel az egészen magyar piacra szabott adás szeptember elsejétől, amikor az adó arculata is megváltozik.
Magyar adást indít a Hallmark 1

A csatorna pozíciója Magyarországon



Az európai filmpiac megváltozása miatt szükségessé vált az, hogy ne egy egész Európában fogható nemzetközi csatornát, hanem az országoknak önálló programot kínáljanak. A lengyel, és elsősorban a román piacon ugyanis annyira megdrágultak a sugárzási jogok, hogy már nem éri meg 10 országra egyszerre megvenni ezeket a jogokat, ha a csomagban ez a két ország bármelyike szerepel – mondta lapunknak Colin McLeod, a Sparrowhawk International (a csatorna új tulajdonosa) kereskedelmi igazgatója. McLeod kérdésünkre elmondta: hallott már a készülő új médiatörvényről, de részleteiben még nem ismeri, így arról sem tud nyilatkozni, hogy a külföldről kizárólag Magyarországra sugárzott műsorok esetleges tiltását bevezető törvény mennyiben változtatná meg a csatorna pozícióját.


Magyar adást indít a Hallmark 2

Colin McLeod – kézben tartja a jövõt

A tervek szerint ez a dedikált adás növeli a magyarországi filmbemutatók számát, illetve a műsorstruktúrát a hazai nézők igényeihez tudja igazítani. McLeod elmondta, hogy ezenkívül is készülnek még pár újításra, így többek között mobiltelefonos videotartalmakat fejlesztenek a British Telecommal közös cégükben. A TxTBIG! nevű közös vállalkozásukban azon dolgoznak, hogy az előfizetők különféle rövid klipeket küldhessenek egymásnak. Az elképzelések szerint ezek a klipek a Hallmark műsorából vett rövid részletek, melyek különféle alkalmakra (például születésnap, házasságkötés) kínálnak képi ötleteket. McLeod szerint ez egy nagyszerű fejlesztés, amely nyereséget fog hozni. A férfi korábban egy mobiltartalmakat fejlesztő cég, az Entriq fejlesztési igazgatója volt, így nem csoda, ha közel érzi magához ezt a megállapodást.


Magyar adást indít a Hallmark 3

Az új arculat az USA-ban

Az igazgató szerint a Sparrowhawk nemcsak pénzzel, de a tulajdonosok és a cégvezetők jóváhagyásával is rendelkezik, így várható, hogy további csatornába ruháznak be. A Hallmark ugyan jól csengő név – mondta a Travel Channel értékesítési igazgatói székét a Hallmarkéért felcserélő vezető –, de az új csatornákat nem feltétlenül e köré építik. Mind vásárlás, mind pedig új csatorna indítása elképzelhető. A legvalószínűbbnek az látszik, hogy a tulajdonosok egy gyerekcsatornára bólintanak rá a leghamarabb.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik