A vállalat nemzetközi projekteken is dolgozó szakemberei szerint a hazai közszféra jelentős lemaradásban van az üzleti életben bevált modellek hasznosítása terén, ezért egy harmadik fejlesztésen is dolgoznak, amely az önkormányzatok gazdálkodásának hatékonyabbá tételét szolgálja.
A vállalat 2001 óta minden évben hasonló mértékű, 30 százalékos növekedést ért el, és ugyanezt tervezzük az idei évre is – mondta Fárizs Péter, a HostLogic kereskedelmi és marketingigazgatója. A hazai kis- és középvállalatok körében jelentős sikereket ért el a cég SAP-alapú fejlesztése (Smart Enterprise), amely a bevétel 60 százalékát produkálja. Az idei terv megvalósításában már a két új üzletág is jelentős szerepet kap, mivel a kkv-szektor részéről jelentős az igény a számukra optimalizált, szolgáltatási formában igénybe vehető HR- és CRM-rendszerekre.
A kkv-k a gazdálkodásuk javításában két tényezőt tartanak fontosnak: teljes lefedettséget és iparági szaktudást igényelnek a vállalatirányítási rendszertől. Így ez a szegmens már Magyarországon is a komolyabb ERP-rendszerket igényli, azonban nehezen tudja megfizetni – mondta el Molnár Attila, az ERP-üzletág vezetője.

Napirend után: Mit tudnak a taxisok és a napelemesek, amit a tanárok nem?
Esélytelen tanárok, a sajtó a hasznos idióta szerepében, szelektáltan hallgató Mi Hazánk, az okospénz és a technológiai robbanás veszélyei – ezen témákban érkezett hallgatói kérdésekre igyekezett válaszolni Bita Dániel, Pető Péter, valamint Nagy József a Háromharmad extra adásában, a Napirend utánban.