Üzleti tippek

Leépítés és csapatváltás a Hír Televíziónál

admin
admin

2006. 05. 25. 11:05

Létszámleépítést hirdettek a Hír Televíziónál. A Magyar Nemzet főszerkesztőjeként is tevékenykedő vezérigazgató, Liszkay Gábor szerint csak a nyárra készülnek.

A HVG úgy tudja, hogy múlt csütörtök óta Szikszai Péter hírigazgató 30 főnek mondott fel. Indoklásul elmondta, hogy struktúraváltásra van szükség, amely természetesen máshogy alakult volna, ha a Fidesz nyeri a választásokat.

A leépítések áldozatai leginkább a sport-, a gazdasági és az online szerkesztőségből kerültek ki, de a technikai személyzet több tagja is búcsúzik.

A hírek szerint a távozók mind a régi csapat tagjai, és nem érinti azokat, akik a Magyar Nemzettől érkeztek. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a tévé internetes oldalát is a Magyar Nemzet Online csapata szerkeszti majd.

Korábban a Népszabadság már írt arról, hogy a Fidesz anyagi helyzetét javítandó, spórolásba kezd. A lapnak nyilatkozó fideszes politikus szerint ez azt jelenti, hogy felmondják a kommunikációs munkatársak és szakértők szerződését, és több, a párthoz közel álló és általuk támogatott kiadvány, médium is megszűnik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.