A pólusprogram az NFT2 kulcsprojektje, nélkülözhetetlen a gazdasági versenyképesség megőrzéséhez és javításához, a nemzetközi munkamegosztásba való hatékony bekapcsolódáshoz, az egységes európai térbe való integrálódás elmélyítéséhez.
Régiófejlesztés
A pólus összeköti a gazdaság különböző területeit, a kamarák pedig katalizátorként működnek, közölte Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Majd hozzátette, a kamarák rendelkeznek ugyanis a szükséges infrastruktúrával, közvetlen kapcsolatban állnak a tagokkal, rendelkeznek szakértőkkel és információkkal. Néhány kiemelkedő régióban már erőteljesebb, akár határokon átívelő gazdasági fejlődés figyelhető meg, mint például a csongrádi körzet biotechnológiai téren elért sikerei.
A kis- és középvállalkozásoknak (kkv) új piacra van szükségük, ezt a piacot biztosítja majd az Új Magyarország program, mondta el Baráth Etele EU-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter. A multinacionális cégek segítségével megvalósuló klaszter, a vállalati együttműködés és kultúra fejlődése, a hosszú távú tervezés sarokpontja a szektor életképességének.
A kamarai feladatok
A pólusprogram elsődleges célja a kkv-k által előállított hozzáadott érték növelése, valamint a egy-egy sok potentáttal rendelkező régió felzárkóztatása. A magyar szolgáltatási szektor sokkal kevésbé járul hozzá a GDP-hez, mint az EU átlaga.
A projekt megvalósítását kamarai feladatokkal próbálják segíteni. A tervek szerint létrehoznának egy integrált információs és tanácsadó hálózatot, mely a szükséges információkkal látná el a vállalkozásokat. Szintén kiemelten kezelnék a hazai és nemzetközi kapcsolatok bővítését, a szakértők és tanácsadók képzését. A klaszterek szervezése és elindítása a pólusstratégiával egyetértésben történik majd.

Tengerbe fulladt két magyar turista Olaszországban
A rossz idő ellenére mentek be a vízbe.