Üzleti tippek

Rasszizmus a Tényekben

admin
admin

2006. 05. 17. 14:56

Az ORTT Panaszbizottsága szerint a Mokka reggeli hírműsorában csak az elkövető származását emelték ki, ez pedig erősítheti az előítéleteket.

A Panaszbizottság állampolgári bejelentésre megvizsgálta a TV2 2006. április 7-én sugárzott „Mokka” című műsorát, melyben a többször sugárzott „Tények Reggel” c. műsorszámában közölt híradás egy bűncselekmény gyanúsítottjának származásával kapcsolatban előítéletek keltésére, illetve erősítésére alkalmas megjegyzést tartalmazott – áll a bizottság által kiadott közleményben.

Az eljáró tanács teljes mértékben egyetértett a panaszos azon álláspontjával, hogy az adott híradás szempontjából semmiféle jelentősége nem volt az elkövető származásának, illetve annak felemlítésének – szögezi le a közlemény. Ezt az álláspontot erősíti az a tény is, hogy a műsorszolgáltató által rendelkezésre bocsátott – és a híradás alapjául szolgáló – MTI-közlemény tartalmazza azt is, hogy az elkövető magyar állampolgár. A híradás ezt az információt nem közölte, csupán az elkövető származását emelte ki, mely körülmény valóban alkalmas lehet az adott származású emberekkel szembeni előítéletek erősítésére. Az eljáró tanács véleménye szerint magyar állampolgárok esetében nincs ok a származás kiemelésére még bűncselekmény elkövetése esetén sem, különösen olyan esetben, amikor a bűncselekmény jellege és a származás között nincs összefüggés.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.