Üzleti tippek

A gazdaság segélykiáltása

admin

2006. 04. 27. 19:22

Az országgyűlési választások második fordulóját követő hétfőn a gazdaság szereplői „Megállapodást a jövőnkért" című kiáltvánnyal fordultak a politikai pártokhoz. Széles Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke kifejtette, hogy nem pártolja a kiáltványt és ezért nem is írta alá. Az MGYOSZ elnöksége még nem egyeztetett a csatlakozásról, ezért jelenleg csak Széles Gábor véleménye ismert. Az ügyben az egyik aláírót, Kovács Zoltánt, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnökét kérdeztük.

Egy dolog hiányzik az Országos Érdekegyeztető Tanácsból (OÉT), ez pedig a politika, a politikai pártok képviseletének hiánya – mondta el Kovács Zoltán a FigyelőNetnek. Ez a kiáltvány nyitott, tehát bárki csatlakozhat hozzá, illetve dönthet úgy is, hogy nem vesz benne részt. A kezdeményezés célja, hogy a politikai pártok, a kormány, a gazdaság és a gazdaságon belül a munkaadók és a munkavállalók szövetségei, kamarái, érdekképviseletei egy asztalhoz üljenek-tette hozzá az elnök.


Három pólusú jelenlét szükséges

„Mi most úgy ítéljük meg, hogy a gazdasági rendszer-, szemlélet- és kultúraváltáshoz, amire most szükség van, mind a három fél jelenléte kell. Ez a három oldal most nincsen jelen az OÉT-ben” – fűzte hozzá Kovács.

„Például, ha az önkormányzati rendszeren szeretnénk változtatni, akkor az ehhez szükséges „business leaders” fórumra meghívjuk a politikai élet szereplőit, ahogyan ez a választásokat megelőzően történt. Ők is egyetértettek abban, hogy ez a reform szükséges. Tehát ha ebben a reformkezdeményezésben nincsenek benne a politikai pártok, magyarul az OÉT-re bízzuk ezt a dolgot, akkor hogyan tudják utána ezt megszavazni a Parlamentben, ha kétharmados szavazás kell ahhoz, hogy a törvényt módosítani lehessen”.


Mindekit be kell vonni a siker érdekében

Ezért döntöttek úgy, hogy egy politikai fórum összehívása szükséges, amelyhez elkerülhetetlen elemzők, szakértők bevonása. Ezt követően szavazhat majd az országgyűlés a módosításról. „Ellenkező esetben a dolog nem lesz implementálható, ugyanaz fog történni, mint ami már annyiszor korábban, a kormányoldal és az érdekképviseletek tudják hogy miről van szó, viszont az ellenzék nem szavazza meg, tehát a Parlament nem fogadja el a változtatásokat” – nyomatékosította Kovács.

A számos érdekképviselet, és kamara részvétele a Kiáltványban arra mutat rá, hogy a kezdeményezés helyes és előremutató, érkeznek a pozitív visszajelzések. Úgy érzik, hogy itt az idő változtatni, és a tagok aláírásukkal ezt a szándékukat jelzik – summázta az elnök.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.