Üzleti tippek

Faktoringszolgáltatáshoz is igényelhető készfizető kezesség

A Hitelgarancia Zrt. 2006 I. negyedévtől készfizető kezességet vállalhat kis- és középvállalkozások faktoring ügyleteihez is. Az MKB Bank volt az első bank, amellyel faktoring ügyletre konkrét garancia-megállapodást kötött a Hg Zrt.

A faktoring, mint finanszírozási forma Nyugat-Európában már elterjedt módja a kis- és középvállalkozások (kkv-k) forgóeszköz finanszírozáshoz juttatásának, Magyarországon csak az elmúlt években került az érdeklődés homlokterébe. A faktoring finanszírozás lényege az, hogy ha egy vállalkozás (mint szállító) olyan feltételekkel tud szerződni vevőivel vagy megrendelőivel, hogy azok csak jóval az áru leszállítása, vagy a szolgáltatás elvégzése után fizetnek, úgy a vevőkkel szembeni követelések értékesítése (faktorálása) révén a vállalkozás azonnal pénzhez juthat, és ezzel jelentősen javíthatja likviditását. Ezzel a vállalkozás 60-120 nappal korábban megkapja követelései ellenértékének akár 80 százalékát és az így szerzett finanszírozást vissza tudja forgatni gazdálkodásába.

A faktoring finanszírozás alapvető előnye a hitel típusú finanszírozáshoz képest, hogy mivel a faktorálást végző szervezet részére a kockázatot elsősorban a vevő jelenti, így szállítói oldalon olyan kis- és középvállalkozások is élni tudnak vele, amelyek hitelhez nemigen tudnának hozzájutni. További előnye a faktoringnak, hogy a hitelezéssel szemben rendkívül gyors és egyszerű a szolgáltatás igénylése (akár egy hét alatt finanszírozáshoz lehet jutni).

Az MKB volt a bankok közül az első, amely 15 éve megkezdte Magyarországon a faktoring szolgáltatás nyújtását belföldi, export és import tevékenységekhez kapcsolódóan. Ezen túl az MKB ÁFA visszaigénylésből fakadó követelések előfinanszírozásával, valamint uniós és hazai támogatások finanszírozásával is ügyfelei rendelkezésére áll.

Tekintettel arra, hogy a faktoring finanszírozás jelentősen hozzájárulhat a hazai kis- és középvállalati szektor fejlesztéséhez, alapvető cél, hogy minél szélesebb ügyfélkörben váljon elérhetővé a szolgáltatás. A faktoring szerződés megkötéséhez bizonyos esetekben szükség lehet biztosítékra, azonban azok a forráshiányos mikro- és kisvállalkozások, amelyeknek leginkább szükségük lenne a faktoring szolgáltatásra, általában nem rendelkeznek az ügylethez szükséges fedezettel. Rajtuk segíthet a Hitelgarancia Zrt. azzal, hogy kezességet vállal a faktoring céggel szembeni kötelezettségeikre.

2006. márciusától bankhiteleken és bankgaranciákon túl faktoring szolgáltatáshoz is igényelhető a Hitelgarancia Zrt. készfizető kezessége. Az első ilyen ügylet aláírására a napokban került sor az MKB Bank Rt. ügyfelével. A konkrét szerződés révén az MKB Bank hódmezővásárhelyi fiókjának egy növénytermesztési szolgáltatást folytató ügyfele jutott faktoring finanszírozáshoz, amire a Hg Zrt. készfizető kezessége nélkül nem kerülhetett volna sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik