Üzleti tippek

Együttműködés az iparkamara és a takarékszövetkezetek között

A kis- és középvállalkozások támogatását és a vidékfejlesztés elősegítését célzó összefogás a törvényhozói munka elősegítésétől közös szolgáltatóközpontok létrehozásáig terjed.

Az együttműködés a gazdasági élet számos területén megvalósul, így az érdekképviseleti tevékenységet meghatározó jogszabályok előkészítésétől a szakmai oktatás fejlesztésén át olyan tevékenységeket is össze kíván hangolni az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), mint a kis- és középvállalkozások közbeszerzési folyamatokba történő bevonása. A két szervezet javaslatokat dolgoz ki a Széchenyi-kártyában rejlő további lehetőségek kiaknázására, ösztönzik és segítik a vállalkozások részvételét a hazai és uniós pályázatokon, valamint közös szolgáltató központokat hoznak létre – áll az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség közleményében.

„Megvizsgáljuk a közös szolgáltatóközpontok kialakításának lehetőségét, hogy ezzel is megkönnyítsük a kis- és középvállalkozások részvételét a térségi fejlesztésekben, megoldjuk a támogatások előfinanszírozását és kialakítsuk az egyes pályázatok pénzügyi hátterét. Terveink szerint így meg tudjuk szervezni a vállalkozó személyében és a vállalkozásban rejlő kockázat helyi minősítését is” – mondta M. Tóth László, az OTSZ ügyvezető igazgatója a központok tevékenységével kapcsolatban.

Címkék: Vállalkozás

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.