Üzleti tippek

Csökkenhet a kkv-k forrása

Az EU az úgynevezett de minimis támogatások (amelyek csekélységük okán nem alkalmasak a tagállamok közötti verseny torzítására, ezért nem kell bejelenteni és jóváhagyatni az Európai Bizottsággal) újraszabályozására készül – tudta meg a Világgazdaság.

A tervek szerint a jelenleg adható 100 ezer eurós támogatási plafont 150 ezer euróra emelnék, de a vetítési alapot megváltoztatnák, az eddigi támogatási tartalom helyett a teljes ügyletértéket kellene alapul venni. Azaz, míg most például a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vállalkozói hitelénél a bank által átvállalt kamat (vagyis a kölcsönösszeg néhány százaléka) nem lehetett több, mint 100 ezer euró, addig a módosítást követően a teljes hitel és kamat együttesen nem haladhatná meg a 150 ezret.

Ez egy kisebb hitelfelvevőt, például egy Széchenyi-kártyás céget nem érintene, de ha ugyanez a cég még egy uniós gvop-pályázaton is indulna, akkor onnan már könnyen kizárhatnák, mert az egy társaságnak adott támogatások összeadódnak. A 40 milliós vagy annál nagyobb hitelektől pedig elbúcsúzhatna az MFB, az Eximbank, a Mehib, a Hitelgarancia Zrt., sőt az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány is.

Az EU tervezett újraszabályozását meg kellene akadályozni – mondta lapnak Radnai György, a Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója. A magyar kis- és középvállalkozások hátrányt szenvednének, hiszen a de minimis támogatásnak köszönhetően jutottak könnyebben likvid dotációhoz. A módosítás révén hatodára csökkenne a kkv-k forrása, és az uniós pénzekhez sem jutnának hozzá, ugyanis annak önrészét is főleg hitelből finanszírozzák. Radnai György cáfolta a bizottság érvét, miszerint a tagállamok a támogatott hitelkonstrukciókkal játsszák ki a szabályokat. Itthon például jogszabályban kell rögzíteni az egyes ügyletek támogatástartalmát, azaz csalási lehetőség nincs.

A tervről a bizottságnál május 12-én lesz nyílt konzultációs eljárás, ahol a tagállamok képviselői véleményt mondhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik