Üzleti tippek

Vasárnap délután indul az Autonómia Televízió

A műsor húsvét vasárnap 16 órakor indul, az első nap dokumentum-összeállítással, Jankovics Marcell húsvéti műsorával, az 1947-ben készült Ének a búzamezőről című film vetítésével, valamint egy Bartók-mű sugárzásával telik.

A Duna II Autonómia csatorna vasárnaptól sugározza műsorát, amelyet műholdon keresztül és kábelen is lehet majd fogni – mondta el Szeles Pál, a közszolgálati médium szóvivője.


A Duna Televízió tematikus csatornájának műsora az Antenna Digital digitális kábeltévé-szolgáltatásán keresztül 55 ezer nézőhöz jut el, és „némi késéssel” a UPC Magyarország Kft. kábeles szolgáltatása közreműködésével is fogható lesz az adás – közölte Szeles.

„Az Autonómia Televízió a fiatal magyarságot megszólító, dinamikus, informatív, tájékoztató és szolgáltató jellegű közszolgálati csatorna, amely jól kiegészíti és kiteljesíti a Duna Televízió küldetését” – olvasható az MTI-hez korábban eljuttatott közleményben. Mint írták, az Autonómia „Magyarországon az első tematikus közszolgálati csatorna, mely 2006. április 16-tól sugározza műsorát Európában, Grönlandtól Kis-Ázsiáig és Észak-Afrikában”.

Az Autonómia Televízió célja „Európa kis népeinek, etnikai kisebbségeinek, autonómiáinak összekapcsolása, informálása, a határon túli magyarság önszerveződési törekvéseinek támogatása, a sikeres példák felmutatása, az egyes régiók gazdasági és kulturális helyzetének, az önigazgatás és a térségfejlesztés tapasztalatainak a bemutatása”. A tévé napi műsorideje 24 óra, 8 óra adás és 16 óra ismétlés – írták. A csatornát teljes egészében a Duna Televízió működteti majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik