Üzleti tippek

A Sanoma megvette a Story TV kétharmadát

admin
admin

2006. 04. 05. 16:37

A Sanoma Budapest Zrt. 67 százalékos tulajdonrészt vásárolt a 4!-es csatorna, a storytvben. Ezzel együtt megalakult a népszerű sztárcsatorna új menedzsmentje is.

A 4!-es csatorna, a storytv új vezérigazgatója Ruszkai Nóra, a Sanoma Budapest Zrt. vezérigazgató-helyettese lett. A vezérigazgató-helyettes és egyben programigazgató szerdától Borsány-Gyenes András, a Sport1 volt vezérigazgatója és a Duna Tévé volt alelnöke, főszerkesztője pedig Ómolnár Miklós, aki a Story és a Best magazin főszerkesztője is egyben.

A reklámidő értékesítést a Sanoma Budapest Kereskedelmi Igazgatósága végzi. A Sanoma – amely a FigyelőNet tulajdonosa is – ezáltal a piacon egyedülállóan, multimédiás csomagokat is nyújt partnereinek a magazinportfólió és az internetes site-ok felületeinek bevonásával. Az egységesebb irányítást segíti, hogy a storytv júniusban beköltözik a Sanoma Budapest Montevideo utcai épületébe.

A 4!-es csatorna, a storytv már több mint 600 000 hazai háztartásban fogható, többek között a UPC teljes fővárosi hálózatán. A tervek szerint 2006 év végéig az elérhető kábelháztartások száma meghaladja az egymilliót. Jelenleg a népszerű sztárcsatorna napi 15 órában sugároz adást, és a programidő ez év őszétől tovább nő. A csatorna március elején a terveknek megfelelően elindította hazai gyártású műsorait, elsőként a Forró Témák című napi műsorát, továbbá Szilágyi János nevével fémjelzett heti beszélgetős műsorát.

A televízió Ómolnár Miklós főszerkesztő elismert szakmai hátterével biztosítva szeretné növelni a saját gyártású műsorai arányát a színvonalas, vásárolt külföldi műsorai mellett, amelyeket magyar szinkronnal és hazai első vetítéssel sugároz az egyre bővülő nézői bázisa számára.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.