Üzleti tippek

A TV2 megrótta Havas Henriket

Szóbeli figyelmeztetésben részesítette a TV2 vezetése Havas Henriket a Mokka című reggeli műsorban tett minapi kijelentése miatt – közölte Lóránt Gergely, a csatorna szóvivője. Nyomatékosan felszólították a műsorvezetőt, a jövőben tartózkodjék a nem tényszerű információk közlésétől.

A szóvivő a Magyar Nemzet kérdésére annyit közölt: a TV2 nem hozza nyilvánosságra az elmarasztalt munkatársakkal szembeni szankciókat; így nem sikerült megtudnunk, hogy Havasnak – a figyelmeztetésen kívül – kell-e szankciókkal számolnia.

Havas Henrik a Mokka keddi adásában kivételesen sértő módon, szóbeszédre hivatkozva keresett magyarázatot arra, hogy Szabad György, az első szabadon választott parlament elnöke miért támogatja a polgári erőket, mikor négy éve még kritikus módon viszonyult a Fideszhez.

MDF-es képviselők pletykáit említve kifejtette: fideszes politikusok „közbenjártak” Szabad György jóindulatáért. „Fiatal az asszony, állítólag, és Gyuri bácsinak egzisztenciálisan anyagi problémái voltak” – fogalmazott gúnyosan, arra célozva, hogy a Fidesz a volt parlamenti elnök házasságából adódó esetleges anyagi gondokat kihasználva csábította magához Szabad Györgyöt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik