Esetünkben Svédország egyik leghíresebb reklámügynökségéről, a Forsman & Bodenforsról van szó. Vajon hogyan tört ki az ismeretlenségből egy olyan cég, amely ráadásul nem is a fővárosba, Stockholmba teszi székhelyét?
Az idén huszadik születésnapját ünneplő ügynökséget Staffan Forsman, Sven-Olof Bodenfors, Mikko Timonen ésJonas Enghage alapította Göteborgban. Néhány év múlva a Volvo skandináv országokra szóló megbízását nyerték meg, a világhírű autómárka vezérügynökségévé lettek. Közben elkezdődött a díjeső is. Furcsának tűnhet, de első reklámfilmjüket csak 1991-ben készítették! Ugyanebben az évben a Volvo helyett a Renault-ra nyergelhettek át. A következő év végén még mindig kis ügynökségnek számítottak a maguk 22 alkalmazottjával. 1994-ben a Volvo visszatért hozzájuk, két évre rá pedig megszerezték a talán legismertebb svéd márkát, az IKEA-t is. 3 év múlva pedig már külföldiről érkezett globális ügyfél, a Libero.
1988-ban a szélesebb kreatív szakma is megismerhette őket: Cannes-ban meg sem álltak két Arany Oroszlán díjig, ami igencsak nagy teljesítmény egy független, kis piacon működő ügynökségtől.
2002-ben a Gunn Report, amely az adott évben a legrangosabb reklámversenyeken legtöbb díjat nyert reklámok alapján készít ügynökségi listát, a kis svéd ügynökséget a 12. helyre rangsorolta.
2003-ban azután tagadhatatlanul is a reklámvilág csúcsára értek: mind a New York Festivalon, mind Cannes-ban a fődíjat érdemelték ki a Volvo új márkájának bevezetőkampányával, noha 2000-ben még össze is rúgták a port a gépjárműgyártóval a szemléletmód különbözősége okán. A csaknem 20 éve tartó, színvonalas ügynökségi munka folytatódni fog a jövőben is. Erre fényes bizonyíték az az ugyancsak Cannes-i nagydíj, amelyet az ügynökség egyik szövegíró-art director párosa nyert meg tavaly a francia reklámmustrán, a 30 éven aluliaknak kiírt teamversenyen.
Egyszerűen a legjobb
A Forsman & Bodenfors nem alkotott magának hangzatos, nagy okosságokra épülő credo-t. Ahogy a kezdetekkor megfogalmazták: céljuk az, hogy a legjobb munkát készítsék, a legjobbak legyenek a piacon. Ha egy reklám a divatot követi, az nem találkozik az ő ízlésükkel – inkább az intelligenciát és a sármot részesítik előnyben.
Amikor egy-egy projekthez hozzákezdenek, igyekeznek minél több embert bevonni a munkába. Ezért az ügynökségen belül, ha csak lehet, minimalizálják a hierarchiát; és habár ugyanazon ügyfélnek általában ugyanaz a csoportjuk dolgozik, hisznek a nagyobb csoportmunka erejében.
Természetesen nem engedik az önmagának való, sehová sem vezető kreativitást: mantrájuk a brand állandó személyiségének fenntartása, erősítés, mind stratégiai, mind taktikai eszközökkel. Alapos briefet írnak, kutatnak és körüljárják a márkát. Az eredménynek relevánsnak és hatásosnak kell lennie.
Szeplőtelen fogadtatás
A tavalyi év egyik kedvenc flash-animációja volt az a hirdetésük, amelyben a reklámok felelősségére hívták fel a figyelmet. Ebben egy tinimagazin címlapját látjuk, rajta egy fiatal lány trendi, csinos fotójával. Az animációt állítva azonban fokról fokra előtűnik, mi nem tartozik a lány természetes szépségéhez: a kiegyenesített fogsor, a megduzzasztott ajkak és mellek, a hibátlan bőr. A kampány nagy visszhangot váltott ki, mivel egy elismert reklámügynökség „követte el”, és nem egy keresztesháborút vívó társadalmi szervezet.
Svédországban nagy probléma az alkoholizmus, amit az állam szigorú felügyelettel, állami monopóliummal akar visszaszorítani – még akkor is, ha ez az EU-bürokraták szerint piacellenes is. Az állami monopóliumot kezelő cég felkérte hát őket egy reklám elkészítésére, amelyben a svéd állam a maga helyzetét védi az EU-s véleményekkel szemben. A hirdetés egy, az Európai Unió elnökének, Mr. Barrosónak címzett levél alakjában valósult meg. A személyes hangvételű iromány végén egy mondattal kitérnek arra is, hogy „Mr. Barroso, készítettünk Önnek egy filmet is!” – és valóban, egy külön site-on ez is megnézhető.
Átélte, ahogy az albánok kiábrándultak a kommunizmusból és a kapitalizmusból is
Lea Ypi könyvben beszélte el gyerekkorát a sztálinista albániai diktatúrában, és azt a sokkot, amelynek következtében meg kellett kérdőjeleznie, amiben hitt. Az írónő elmeséli, miért írta a könyvét egy berlini ruhásszekrénybe zárva, illetve milyen élményeket szerzett bevándorlóként Olaszországban. Interjú.
