Üzleti tippek

Az MTV átorganizálja a reorganizációs tervet

Az időközben történt változások miatt át kell dolgoznia az intézmény reorganizációs tervét a Magyar Televízió (MTV) menedzsmentjének – mondta Rudi Zoltán.

Nem született döntés a normatív finanszírozásról, nem tették még közzé az új székház megépítésére és üzemeltetésére kiírandó pályázatot, a folyósított költségvetési juttatások – egyebek mellett az év közbeni zárolások miatt – alacsonyabbak voltak, mint amivel üzleti tervében számolt az MTV – sorolta a reorganizációs terv átdolgozását szükségessé tevő tényeket az MTV elnöke.

Rudi Zoltán elmondta, hogy lassítani kényszerülnek az átalakítást azokon a területeken, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak az új székházba költözéssel: nem csökkenthető például a tervezett mértékben a létszám az elavult berendezések üzemeltetésénél.
Eközben, számos párhuzamosságot is felfedeztek, így egyes területeken a tervezettnél gyorsabban faraghatják le a költségeket.

A közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének egyik tagjától úgy értesült csütörtökön az MTI, hogy a menedzsmentnek januárra kell a testület elé terjesztenie a tavaly októberben elfogadott reorganizációs terv átalakításával kapcsolatos elképzeléseit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik