Karácsony Párizsban
Az év végi ünnepek időszaka sajnos általában a legnagyobb munkahelyi hajtás szezonja is. Bármennyire szeretnénk nyugodtan ünnepelni, gyakran előfordul, hogy a túlórák és a készülődés forgataga után a fáradtságtól szédelegve esünk be a karácsonyfa alá. És bár az emberek többsége a nagy családi összejövetelekre vágyik, jó néhányan gondolnak arra is, milyen jó lenne egy hangulatos, csendes helyen, kettesben, netán szűk családi körben tölteni a karácsonyt, vagy épp egzotikus, meleg tájakon kipihenni az év vége fáradalmait.
Sokan vannak azok is, akik nem szívesen vesznek részt a kötelező szilveszteri jókedvben, vagy egyszerűen csak nem tudják, hol, milyen keretek között köszöntsék az új évet.
Nekik érdemes körülnézniük a bel- és külföldi utazások között, hiszen az ünnepi ajánlatok választéka ma már olyan széles, hogy szinte mindenféle ízléshez és pénztárcához illő utazás megtalálható benne.
Ráadásul a szilveszteri utak incentív utazásként is hasznosíthatók: legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó munkatársainknak akár egy ilyen pihentető „teleléssel” is megköszönhetjük egész éves átlag feletti munkájukat.
A hotelek többségében az ünnepi estéken gálavacsorával, esetleg karácsonyi vagy szilveszteri partival várják a vendégeket, nem kell tehát azon törni a fejünket, mit is csinálunk majd a jeles napokon valahol idegenben. Számítani kell azonban arra, hogy az ünnepi időszak az idegenforgalomban is kiemelt szezonnak számít – épp ezért (valamint részben az ünnepi vacsorák miatt) az utak túlnyomó többségét a „normál” árnál valamivel magasabb összegért lehet csak lefoglalni.
Néhány ajánlat az utazási irodák kínálatából:
Belföldön:
Szilvásvárad, Kék Panzió, 4 nap, 3 éj dec. 23-tól, 11 900 Ft/fő
Szarvaskő, Villa Bikavér, 5 nap, 4 éj, dec. 29-től, szilveszteri vacsorával, 39 590 Ft/fő
Hévíz, Danubius Thermal Hotel Aqua****, 4 nap, 3 éj, dec. 23-tól, karácsonyi vacsorával, 38 200 Ft/fő
Bikal, Puchner Kastélyszálló****, 5 nap, 4 éj, dec. 29-től, 80 300 Ft/fő
Bükfürdő, Radisson Sas Birdland Resort *****, 4 nap, 3 éj, dec. 30-tól, 115 000 Ft/fő
Külföldön:
Szilveszter Erdélyben, autóbusszal, magánházaknál vagy háromcsillagos szállodában, félpanzióval és ünnepi vacsorával, 5 nap, 4 éj, 62 000–90 400 Ft/fő
Szilveszter Rómában, repülővel háromcsillagos szállodában, reggelivel, 4 nap, 3 éj, 69 900 Ft
Karácsony Prágában, repülővel, háromcsillagos szállodában, reggelivel, 4 nap, 3 éj, 109 900 Ft
Szilveszter Londonban, repülővel, háromcsillagos szállodában, reggelivel, 4 nap, 3 éj, 119 900
Sí-Szilveszter az ausztriai St. Lorenzenben, négycsillagos apartmanban, egyéni utazással, 9900 Ft/fő/éj
Karácsony a Dominikai Köztársaságban, repülővel, négycsillagos szállodában, all inclusive ellátással, 9 nap, 7 éj, dec. 24-től, 505 900 F/fő
Szilveszter Balin, repülővel, ötcsillagos szállodában, reggelivel, 11 nap, 9 éj, december 29-től, 320 900 Ft/fő
Szilveszter Mauritiuson, repülővel, ötcsillagos szállodában, all inclusive ellátással, 10 nap, 7 éj, 419 900 Ft/fő
Karácsony és Szilveszter luxushajón (útvonal: Budapest–Genova–Barcelona–Casablanca–Tenerife–Madeira–Malaga–Alicante–Genova–Budapest), teljes ellátással, gálavacsorákkal, 12 nap, 11 éj, 328 000 Ft/fő

A hazai szálláshelyek többsége karácsonykor és Szilveszterkor is várja vendégeit: aki teljes nyugalomra vágyik, és legalább az ünnepek idejére szeretne elszakadni a nagyvárosok nyüzsgésétől, annak érdemes a falusi szálláshelyek, vendégházak, kulcsosházak környékén szétnéznie: akkor is érdemes ilyenekre gondolni, ha az ünnepeket egy nagyobb család vagy kialakult baráti társaság szeretné együtt tölteni, csupán a helyszín kérdésében kell egyezségre jutniuk.
De azok számára is jó választásnak bizonyulhatnak ezek a szálláshelyek, akik a falusi ünnepek hangulatát szeretnék átélni, kíváncsiak az élő karácsonyi, újévi népszokásokra (betlehemezés), vagy egy aprócska falu templomában szeretnének részt venni az éjféli misén.
Érintetlen természet, élő néphagyományok várják a pihenni vágyókat a határainkon túli magyarlakta településeken is. Erdélybe és Szlovákiába szervezett utak is indulnak az ünnepi időszakban, de önállóan is foglalhatunk szállást: a hotelektől a vendégházakon át a magánszálláshelyekig minden kategóriában találhatunk megfelelő elhelyezést.
Aki ennél is romantikusabb, pihentetőbb ünnepi programra vágyik, és valamivel több pénzt szán a téli üdülésre, annak a kastélyszállodák és a wellness-hotelek ajánlhatók (e kettő gyakran ugyanaz, hiszen a kastélyszállók jó része wellness-szolgáltatásokat is nyújt). E szálláshelyeken ilyenkor minden az ünnep hangulatát idézi: a dekoráció mellett az étteremben karácsonyi vagy épp újévi specialitásokat szolgálnak fel, és a megszokott szolgáltatások mellett romantikus téli programokkal (gyertyafényes esti fürdőzés, lovasszánozás, korcsolyázás, hangulatos kirándulások) kedveskednek a vendégeknek, az ünnepnapokat pedig gálavacsorával, élőzenés mulatsággal teszik még emlékezetesebbé. A wellness-szállodák az év végi csúcsidőszakban elgyötört test és lélek sokoldalú kényeztetésével pihentetnek, az ünnepi csomagajánlatokban általában ajándék masszázst vagy más kezelést is találunk.
Határon túl, hegytetőn vagy nagyvárosban
A téli sportok szerelmesei december elején már a szezon sí- vagy snowboard-programját tervezgetik, s ilyenkor sokuknak eszébe jut: milyen jó is volna kedvenc síterepükön köszönteni az ünnepet.
Az osztrák, olasz, szlovén sírégiók karácsonyi díszbe öltöztetett, kivilágított falvaiban, városaiban semmihez sem hasonlítható a hangulat (gondoljunk csak az osztrák karácsonyi vásárok kedves atmoszférájára), ráadásul a hóbiztos hegyoldalakon olyan fehér ünnepekben lehet részünk, amilyenre már gyerekkorunk óta vágyunk – és amilyen itthon az utóbbi években alig-alig adatott meg. Programokat, vacsorázóhelyeket is szép számmal találni ezeken a településeken, de azok sem fognak unatkozni, akik a szokott baráti társasággal összefogva bérelnek egy apartmant. Aki pedig igazán fanatikus, január elsején máris síeléssel kezdheti az épp csak beköszöntött új évet.
Aki inkább a nagyvárosokban érzi jól magát, annak érdemes ilyenkor felkeresnie kedvenc európai fővárosait. Tény, hogy a hagyományos városnézésre csak korlátozottan alkalmas ez az időszak, hiszen az ünnepnapokon bezárnak a múzeumok, a turisztikai látványosságok és az üzletek, de a hangulat, a nagyvárosi utcákon tett séták kárpótolnak a veszteségért.
Ahogy Budapesten, ugyanúgy a többi európai városban is programok széles kínálata várja a szilveszteri buliba vágyókat, s az sem marad hoppon, aki a véletlenre bízza magát: hiszen van-e hangulatosabb újévköszöntés, mint a prágai Vencel téren, a Big Ben, az Eiffel-torony vagy a Colosseum tövében, kezünkben egy üveg pezsgővel várni az éjfélt, és bekapcsolódni az ezt követő utcai mulatozásba?
Hómentes karácsony, távoli tájon
Persze egyáltalán nem muszáj a jó öreg kontinensen maradnunk az ünnepekre: aki egzotikus vidékekre vágyik, és a hóesés helyett inkább a kellemesen meleg éghajlatot választaná, az Törökországban, Egyiptomban, Máltán vagy Tunéziában találhatja meg az ideális üdülőhelyet. Aki ennél is egzotikusabb vidékre szeretne eljutni, annak Thaiföld, Bali, Mauritius vagy épp a Maldív-szigetek lehet a kívánatos úti cél.
Bár a hotelek az európai és amerikai vendégekre számítva igyekeznek megteremteni az otthoni Karácsony és Szilveszter illúzióját, azért számítsunk rá, hogy ezeknek az országoknak a hagyományai bizony merőben eltérnek a mieinktől. Ne várjunk hagyományos karácsonyi ételeket, rendezvényeket, inkább élvezzük ki mindazt a különlegességet, amellyel a miénktől gyökeresen eltérő kultúra kecsegtet.
Aki az ünnepeken legalább részben ragaszkodik a keresztény hagyományokhoz, de az egzotikumról sem szívesen mondana le, annak Mexikó vagy Dominika lehet a megoldás. Aki pedig több országot is szívesen meglátogatna néhány nap alatt, de eközben szívesen pihenne luxuskörülmények között, annak érdemes egy elegáns hajóútra szavaznia.
Egyedülálló élmény lehet az is, ha a karácsonyi, újévi időszakban keressük fel a bibliai tájakat: a viszonylag kedvezőbb politikai légkör miatt az utóbbi hónapokban növekedett az Izraelbe látogató turisták száma, így több utazásszervező is felvette kínálatába a szentföldi zarándokutakat.
Aki nem szeretne ilyen messzire menni, mégis vallásos hangulatú ünneplésre vágyik, annak a fapados repülőjáratokkal viszonylag olcsón és gyorsan megközelíthető Róma lehet az ideális úti cél.
A karácsonyi és szilveszteri utazásokkal kapcsolatban még egy tanácsot érdemes megfogadni: ha eldöntöttük, hová szeretnénk utazni, érdemes minél gyorsabban lefoglalni a helyünket. Könnyen megtörténhet ugyanis, hogy e kiemelt időpontokra megtelnek a repülőjáratok és a szállodák, így ha az utolsó pillanatra hagyjuk a foglalást, előfordulhat, hogy módosítanunk kell a terveinket.