Üzleti tippek

A médiakancellár a sajtópiacot választotta

Sok nyugdíjba vonuló politikushoz hasonlóan Gerhard Schröder is média-tanácsadóként folytatja karrierjét, 2006-tól a Ringiernél. A politika és a média összekapcsolódásával – olyan új üzleti és hatalmi központok jöhetnek létre, amelyek egyes régiók politikai erőterének alakulására is kihatással lehetnek.

Henry Kissinger, Mihail Gorbacsov vagy Bill Clinton manapság 100 ezer euróért, illetve dollárért vállal előadásokat, nem is olyan régen Helmut Schmidt vagy Kohl kancellár is 70-70 ezer eurót kapott egy-egy szerepléséért, miközben a volt miniszterek is legalább 30–50 ezer eurót, illetve dollárt kasszíroznak egy-egy üzleti ebéddel vagy reggelivel összekötött nyilvános szereplés alkalmával. A most leköszönt német kancellár, Gerhard Schröder három hónapig csupán a havi 16 870 eurós illetményét kapja, további 33 hónapig pedig évi 110 ezer eurós végkielégítés illeti meg, s ezt követően pedig évi 74 000 eurós nyugdíjból kellene fedeznie a megélhetését. Épp ezért politikai-üzleti körökben kíváncsian várták, hogy a most leköszönő és a többiekhez képest fiatalnak mondható, 61 éves Schröder melyik utat választja: nyugalomba vonul, s megírja emlékiratait, visszatér a jogászi prakszishoz, vagy bevállal valami új kalandot?

Irány a média!

Tudta-e…?

A Ringier AG a legnagyobb kiadói konszern Svájcban, amely jelenleg tíz országban közel 100 sajtóterméket ad ki, tíz nyomdát, s csaknem tucatnyi tévécsatornát üzemeltet. A 170 éves, 6000 munkatársat foglalkoztató kiadó az elmúlt évben 750 millió eurós forgalmat bonyolított le.

Michael Ringier svájci médiamogul november végén jelentette be, hogy Schröder a legnagyobb svájci lapkiadó vállalathoz, a Ringier AG-hez szerződik, és januártól a vállalat vezető tulajdonosának személyes tanácsadója lesz. Elődei közül Helmut Schmidt a tekintélyes hetilap, a Die Zeit kiadója lett, majd csatlakozott hozzá társkiadóként és főszerkesztőként egykori kulturális minisztere is. A médiába vezetett az 1998-ban leköszönt Helmut Kohl kancellár útja is, aki egy másik híres médiamogul, Leo Kirch tanácsadója lett. Schröder kormányából Otto Schily egykori belügyminiszter jelenleg egy berlini rádió tulajdonosa, Bodo Hombach egykori kancellária miniszter pedig Európa legnagyobb regionális lapkiadójánál, a WAZ-csoportnál kamatoztatja tapasztalatait és kapcsolatait. Tengerentúlon is akad bőven példa: Al Gore egykori elnökjelölt napjainkban a televíziózásban éli ki ambícióit.

Tőkésített kapcsolatok

Szakértők figyelmeztetnek is arra, hogy egy-egy nagy tekintélyű és nemzetközi befolyással is rendelkező politikus lehet az az összekötő, aki hidat képez a média és a politika összekapcsolódásában. Sokan ezt a lehetőséget vetik fel a Ringier–Schröder tandemmel kapcsolatban is, amely nemzetközi kiterjedtségénél fogva komoly hatással lehet nemcsak helyi, de – a Ringier AG stratégiai céljai miatt – akár globális vonatkozásban is. Az első hírek szerint Schröder a kiadó tulajdonosát a nemzetközi kapcsolatok terén látja el tanácsokkal, s ehhez természetesen felhasználja nemcsak a tekintélyét, de korábbi politikai-gazdasági kapcsolatait is. Schröder nem lesz tagja az igazgatótanácsnak, nem lesz vezető publicista, viszont a legfontosabb üzleti utakra elkíséri a kiadóház vezető tulajdonosát, és személyes jelenlétével próbálja elősegíteni a tárgyalások sikerét. „Segítségével bizonyára sikerül majd kinyitnunk az eddig zárva tartott ajtókat is.” – nyilatkozta az ex-kancellárról a főtulajdonos. Michael Ringiernek aki az elmúlt években komoly pozíciókat szerzett Európában, nagy tervei vannak a következő évekre. Folytatni kívánja a terjeszkedést, s mindenekelőtt a kínai, a vietnami és a kelet-európai médiapiacon szeretné megerősíteni a pozícióit.

Ugyanakkor feltehetőleg az ex-kancellár sem jár majd rosszul. Készülő emlékiratainak kiadását ugyanis valószínűleg a kiadó vállalja, és Schmidt, Kissinger vagy Clinton emlékiratainak sikere feltételezi, hogy a példányszám Schröder esetében akár az 500 ezret is elérheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik