Üzleti tippek

Jobboldali médiauralom Debrecenben?

A fideszes vezetésű Debrecenben egyre feszültebb a helyzet a jobb- és baloldali pártok között. Az MSZP-s helyi képviselők ugyanis azt vetik a városvezetés szemére, hogy kiszorítják őket a helyi médiumokból. Ez pedig a választások közeledtével egyre égetőbb kérdés.

Az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnöke szerint a helyi médiát teljesen a Fidesz uralja, az jelenik meg és úgy, ahogyan ők szeretnék. „A helyi lapokban, televíziókban kizárólag a Fidesznek tetsző ügyek jelenhetnek meg. Az önkormányzati médiaposztokon fideszes vagy exfideszes szerkesztők ülnek. Az ellenzék alig jut szóhoz. Általános szabály például, hogy ha a helyi ellenzék valamelyik pártja (MSZP, SZDSZ) tart sajtótájékoztatót, akkor arról a Fidesz véleményének kötelező hozzáadásával tudósítanak. Míg amikor a Fidesz tart sajtótájékoztatót, akkor az ellenzék véleményét alig kérdezik meg” – mondta Oláh Lajos a FigyelőNetnek.

Lemondott interjúmeghívás

A szocialista politikus egy konkrét példát is említett. „Pár hete még az is előfordult, hogy két órával az adás előtt a Debrecen Televízió (DTV) lemondta a Kósa Lajos és köztem meghirdetett élő vitaműsort, így végül a polgármester önmagával vitázott” – magyarázza Oláh Lajos. Lapunk megkeresésére ezt a Debrecen Televízió ügyvezető igazgatója sem tagadta, azonban azzal indokolta a lemondást, hogy eredetileg Juhászné Lévai Katalin szocialista közgyűlési elnököt kérték fel vitapartnernek. Ő azonban külföldön volt, az MSZP pedig, valamelyik helyi alelnöke helyett, Oláh Lajost delegálta. „Azért mondtuk le a részvételét, mert nem pártelnökök vitáját kívántuk megrendezni. Egyébként Juhászné Lévai Katalin egy héttel később ugyanebben a témában vendégünk volt, így ő is önmagával vitatkozott” – mondta a DTV ügyvezető igazgatója a FigyelőNetnek.

A kis pártok is elégedetlenek

Egyetért Oláh Lajossal az SZDSZ debreceni szervezete is. „Az ellenzék csak akkor tud megszólalni, ha saját kiadványt jelentet meg, vagy fizetett hirdetés formájában teszi közzé mondanivalóját. Debrecenben a Fidesz, illetve a hozzá közeli cégek teljes mértékben uralják mind az írott, mind a vizuális médiát” – véli Rab Ferenc SZDSZ-es városi képviselő.

Az MDF helyi szervezete szerint ugyanakkor nem a Fidesz „médiabirodalma” a legfőbb probléma, hanem a kis pártokat sújtó mellőzés. „Jelenleg elhallgattatást érzékelünk a városi tulajdonú Debrecen újságban és az osztrák tulajdonú Hajdú-Bihari Naplóban is” – mondta Makay Zsolt, a párt megyei elnöke a FigyelőNetnek.

A Fidesz szerint népszerűek a műsorok

„A Debrecen Televíziónál és a Debrecen újságnál is körülbelül 6-7 éve folyamatosan végeznek felméréseket. Mindig olyan eredmény született, hogy a debreceni lakosság objektívnek és hiteles tájékoztatási eszköznek tekinti eme két hírforrást. Az is kiderült, hogy nem érzékelnek semmifajta elfogultságot se ilyen, se olyan irányban. A polgárok tehát hitelesnek tekintik az önkormányzati médiákat” – mondta Pósán László. A Fidesz városi elnöke szerint a megyei napilapnál, a Hajdú-Bihari Naplónál sem lehet pártelfogultságot érzékelni.

Nincsenek erős pártkapcsolatok

Tudomásunk szerint – az állításokkal ellentétben – sem a DTV vezetője, sem pedig a Debrecen újság főszerkesztője nem tevékenykedett egyik pártban sem, bár Debrecenben inkább polgári gondolkodásúaknak tartják őket.

A FigyelőNet számos helyi újságírót is megkeresett a kérdéssel kapcsolatban, de nem akartak nyilatkozni, mondván, ez nem az ő ügyük, hanem a politikusok dolga. „Az újságíró teszi a dolgát; megírja a híreket, illetve elmegy azokra a sajtótájékoztatókra, amelyekre meghívják. Persze a politikával és a politikusok állandó meggyőző erejével nap mint nap találkozunk, de pártatlannak kell maradnunk. Mondom ezt úgy, hogy innen-onnan érkeznek óhajok” – mondta egy név nélkül nyilatkozó debreceni zsurnaliszta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik