Ami már biztos, hogy december 12-én költözik át a kereskedelmi televízió teljes stábja. Az építkezés, illetve a saját székház megépítésének ötlete egyrészt helyhiánnyal, másrészt a kecsegtető technikai lehetőségekkel magyarázható – áll a csatorna közleményében.
Az új nyolcszintes székházba költöznek az RTL Klub nagy beszállítói is, és négy új stúdiót is kialakítanak az épületben, hogy egy helyen készüljenek a műsorok. Eddig ugyanis a Barátok közt napi szappanopera epizódjait egy pestújhelyi stúdióban vették fel, a Reggeli és a Delelő a Camponában készült, Vágó István vetélkedőjét a Pólus Centerben forgatták, és máshol készült a Fábry Showder is. A Fehérvári úton forgatták a Mónika és Balázs showt, a Receptklubot vagy például a Heti Hetest.
A 26 ezer négyzetméteres épületbe a jövő év végére költözik be az RTL Klub kétszáz munkatársa és a beszállítói kör. A költözést a nézők is észrevehetik majd, hiszen az RTL Klub adásának képminősége, ami hazánkban eddig is a legjobb volt, most még jobb lesz: az új épületet ugyanis még az eddiginél is korszerűbb technikával szerelik fel. Természetesen helyet kap majd az irodaházban egy mélygarázs, menza, konditerem és a tervek szerint lesz a dolgozóknak külön óvoda is.
A költségekről és a kivitelezőkről a társaság nem adott felvilágosítást. A városból kijjebb költöző RTL Klub fenntart majd egy belvárosi irodát is a Híradó stábjának.
Műszaki vizsgán jártak Schadl György Mercedesei, amelyekről nem árulta el a bíróságnak, hol vannak
Azonosítottuk a végrehajtók volt elnökének autóit, amelyeket hónapok óta keresett a bíróság. A korrupcióval vádolt Schadl György két Mercedesét is a múlt hónapban vizsgáztatták, és az Audi A8-as luxuslimuzinja is forgalomban van.