Üzleti tippek

Karácsonyi láncreakció

Az egyre hosszabbra nyúló karácsonyi szezonban nem a gyártók, sokkal inkább a kereskedelmi láncok futnak kommunikációs maratont a vásárlók kegyeiért.

Tudta-e…?

Decemberben átlagosan másfélszer annyit költünk, mint az év többi hónapjában.

A fogyasztói társadalom fellegvárának ugyan az Egyesült Államokat tartjuk, de be kell látnunk, a karácsonyi szezon tekintetében túlteszünk az új kontinensen; míg Amerikában az ünnepi időszámítás csak a hálaadás után kezdődik, addig itthon a bevásárlóközpontok és a hipermarketek már november elejétől teljes karácsonyi pompában várják a vásárlókat. Akadnak azonban olyan kereskedelmi láncok is, amelyek még a Mindszenteket sem várják meg az év végi vevőcsalogató akciókkal: az Ikeánál például már október 28-án elkezdődött a karácsony.

Jó ok a csökkentésre

Tudta-e…?

A magyarok egy főre jutó vásárlóereje az összeurópai átlag alig háromötöde.

A Media Markt reklámjában a humorista Nacsa Olivér belevágja a fejszéjét az áfát jelképező farönkbe, és 5 százalékot lehasít belőle, ezzel illusztrálva, hogy az elektronikai áruházba betérőknek nem kell megvárniuk a januárt, ők már idén is az alacsonyabb, 20 százalékos áfát fizetik meg. Az csak az apró betűs részből derül ki, hogy a nagylelkű ajánlat csupán néhány árura vonatkozik, emiatt van, akikben fel is merült a megtévesztés lehetősége. A Marketing&Média megkeresésére a MediaMarkt nem kívánt nyilatkozni, a Népszabadság információi szerint viszont az áruház teljesen tisztességesnek tartja a kampányt, amelynek – mint mondják – a vásárlók körében jó visszhangja van. A csekély kedvezményt adó, ám annál hangzatosabb reklámfogással a Media Markt Saturn Holding Kft. másik elektronikai cikkeket forgalmazó áruházlánca, a Saturn is él: itt azért kisebbek az árak, mert „kimosták a fukar áfát”.

Tudta-e…?


Az elmúlt 10 évben megháromszorozódott az ajándékra költött összeg, de ez még mindig csak az EU-s átlag fele.

A kiskereskedelmi láncok egyébként megosztottak az alacsonyabb áfa kérdésében. Mint Danks Emese, a Tesco-Global Rt. kommunikációs igazgatója elmondta, az áfacsökkenés „bevezetéseként” ők is kiválasztottak pár száz terméket, amelyek esetében már november végétől olyan árral számolnak, mintha 20 százalék lenne az áfa, és a Világgazdaság úgy tudja, hamarosan a Spar is követi a nagyok példáját. Az Auchan, az Obi, a Praktiker és az Ikea viszont egyelőre vár az áfacsökkentéssel és a hozzá kapcsolódó akciózással.

Belehúznak a láncok

Átlagkereset és vásárlóerő Európában


Egy, a GfK Csoport által készített, 26 európai országra kiterjedő felmérés adataiból kiderül, hogy az egy főre jutó bruttó átlagkeresetek tekintetében Norvégia vezet a maga 3600 eurós összegével. A második helyezett Németország (3318 euró), míg a harmadik helyen Svájc végzett (2748 euró). Az élbolyban találjuk továbbá Ausztriát, Belgiumot, Finnországot is. Magyarország (583 euró) az adatok tanúsága szerint a középmezőnyben képviselteti magát.
Érdekes képet mutat a havi átlagkeresetek és a vásárlóerő-indexek összehasonlítása. A legmagasabb havi átlagkeresettel büszkélkedő Norvégiában egy fő éves szinten 16 570 eurót költhet el, míg az egyébként alacsonyabb átlagkeresetet felmutató Svájcban jóval magasabb, 19 554 euró ez az összeg. Nagy az eltérés az átlagkeresetek tekintetében második helyezett Németország esetében is, ugyanis az EU vezető gazdasági hatalma vásárlóerő tekintetében csak a tizedik helyen végzett egy főre jutó évi 15 961 euróval.
Magyarország az egy főre jutó 583 eurós havi átlagkeresettel nem fért be az első 20. helyezett közé, vásárlóerő tekintetében pedig még ennél is hátrébb, a 24. helyre szorult. A magyaroknak évente fejenként reálértékben 8096 euró – az összes ország vásárlóerejéből számított átlagnak mindössze 56,5 százaléka – áll rendelkezésére. Összehasonlításképp: a velünk egy időben EU-taggá váló Szlovénia esetében ez a mutató 69,6 százalék, míg a sereghajtó Észtország esetében csupán 43,3 százalék.
Forrás: GfK Csoport

Azt gondolhatnánk, karácsony környékén a cégek ráerősítenek a kommunikációra, pedig ez nem minden esetben van így. Idei adataink még nincsenek, a tavalyiak viszont meglepőek lehetnek: az élelmiszer szektor például, amely a hónapok többségében és éves összesítésben is a legtöbbet költő ágazatok toplistáját vezette, novemberben 30, decemberben pedig 64 százalékkal költött kevesebbet, mint októberben. Ugyancsak lefelé íveltek a szépségápolási szektor adatai, és a háztartási cikkek kommunikációja is megtorpant. Az adatok alapján úgy tűnik, hogy a gyártók rájöttek arra, hogy ebben az időszakban kisebb költséggel, kevesebb reklámmal is fogy az áru a polcokról.
2004 decemberében az informatika, irodatechnika, távközlés ágazat hirdetett legintenzívebben, és a könyvkiadás–tömegtájékoztatás, illetve az ital szektor mellett a kereskedelmi láncok is kitettek magukért. Az év utolsó két hónapjában legtöbbet a piac új szereplője, a Lidl hirdetett, amelyet a Tesco követett körülbelül kétszer akkora összeggel, mint 2003 hasonló időszakában (lásd táblázatot). A német játékos megjelenése után a költések megsokszorozódása nem csak a Tescóra volt jellemző; a CBA 130, a Kika 260, az Electro World 312 százalékkal hagyott több pénzt a különféle médiumokban, a Reál pedig több mint 13-szor annyit költött hirdetésekre, mint a korábbi év november–decemberében.

Ez a tendencia idén is folytatódni látszik, a kereskedelmi láncok minden lehetséges marketingfogást bedobnak, hogy becsalogassák a vevőket áruházaikba.

Az „áfacsökkentés” mellett a Media Marktban például Tibi bácsi azt is elintézte, hogy 0 százalék THM-mel elvihetők legyenek az áruk, a Tesco célkitűzése pedig, hogy alap karácsonyi termékei a legolcsóbbak legyenek a piacon. Ezeken kívül minden termékkategóriában kínálnak akciós termékeket, és ugyancsak „verhetetlen áron” adják a leggyakrabban vásárolt 50 napi fogyasztási cikket. (Miután a kereskedelmi láncok a karácsonyi időszakban túlnyomórészt az egyes termékek alacsony árával próbálják vonzóvá tenni áruházaikat, nem csoda, hogy a gyártók nem égnek a vágytól, hogy hirdessenek.) Szintén az ár alapú kommunikációra épít az Ikea, amelynek karácsonyi spotjában a partit adó házigazda kotnyeles papagájának jár el a csőre a vendégek előtt az olcsón beszerzett lakberendezési tárgyakról, míg az Electro Plus a karácsonyi (régi készülék) csereakciójával próbálja meggyőzni a potenciális vásárlókat, amire az ingyen hitel már csak ráadás.

Plazmatévé lesz a sláger

Szakértők szerint szükség van az áruházláncok év végi hajrájára, már csak azért is, mert a kiskereskedelmi forgalom korábbi 8–10 százalékos növekedési üteme jócskán visszaesett. Idén körülbelül 830 milliárd forint bevételre számítanak a kereskedők, ami alig 5 százalékkal több, mint a tavalyi eredmény.

A Világgazdaság által megkérdezett kereskedők szerint a plazmatévé és az LCD-monitor lehet az idei karácsony legkelendőbb elektronikai terméke, szemben az elmúlt két-három év legmenőbb ajándékával, a házimozival. Az élénk kereslet miatt könnyen megtörténhet, hogy e két kategória esetében elmaradnak az akciók, hiszen sem a gyártók, sem a kereskedők nem kényszerülnek árcsökkentésre. Ugyancsak slágergyanús terméknek számít a DVD-író és a notebook is, miután ezek ma már a szerényebb anyagi helyzetben levő vásárlók esetében is szóba jöhetnek ajándékként, ráadásul a Sulinet programban is kaphatóak. A játékpiacon valószínűleg főként a tévében reklámozott termékek, valamint a kreatív játékok iránt lesz kereslet, míg a játékszoftverek piacán az autós-üldözős Need for Speed Most Wanted, a fociprogramok etalonjának számító Fifa 2006, illetve a Sims sablonszereplőinek történetét feldolgozó sorozat újabb kiadásai számíthatnak nagy forgalomra. Akárcsak Magyarországon, az Egyesült Államokban is a plazmatévé áll a legkeresettebb karácsonyi ajándékok jósolt toplistájának élén, az AdAge.com adatai szerint. Legalább ekkora keresletet jósolnak az MP3 lejátszóknak is, a várakozások szerint az Apple digitális zenekütyüjéből fogy majd a legtöbb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik