Üzleti tippek

Vizsgálat történelmi pornó miatt

A KDNP feljelentést tett a Cool TV egy sokakat felháborító műsora miatt, melyben Széchenyi Istvánt, Szűz Máriát és Ady Endrét is méltatlan helyzetben ábrázolták.

Az ORTT panaszbizottsága november 8-án érdemi vizsgálat nélkül döntött úgy, hogy nem illetékes a műsor tekintetében, ezért az Országos Rádió és Televízió Testülethez utalta a panaszt. Világos Beatrix, az eljáró tanács elnöke szerint ők csak a kiegyensúlyozottság hiányát vizsgálhatják. A panaszos viszont nem ez alapján, hanem a kisebbségek elleni gyűlöletkeltés miatt tett panaszt.

Az ORTT viszont elrendelte a Hungarikum című műsor hatósági ellenőrzését. Ennek keretében az október 17-től bemutatott hét adást vizsgálják.

Ugyanaznap tett ismeretlen tettes ellen feljelentést a műsor miatt a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke és szóvivője a Fővárosi Főügyészségen.

A Hungarikum című műsorban – amely „obszcén jeleneteket közöl, így például Széchenyi István lóval közösül, Adyt majomketrecbe zárja, vagy Szűz Máriát pornószínésznőként ábrázolja” – a kereszténydemokrata politikusok álláspontja szerint „nemcsak a jó ízlést sértik, hanem a véleménynyilvánítás szabadságával élnek vissza”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik