Üzleti tippek

Ki akar tévéelnök lenni?

admin
admin

2005. 10. 26. 15:05

Informálisan egyre többen emlegetik Rudi Zoltán MTV-elnök vesztét. Lapunk körbenézett, kinek mit jelenthet a távozás.

Az elmúlt 15 évben a közszolgálati televízió folyamatosan botrányoktól volt hangos, az intézmény elnökei pedig rövidebb-hosszabb regnálás után rendszerint megszégyenítve voltak kénytelenek távozni. Rudi Zoltán közöttük már-már rekordernek számít, hiszen húsz hónapja vezeti az intézményt.

Elnökségét nem tarkítják látványos koncepcióváltások, a magát rendszerint jószágigazgatónak nevező elnök „végre dolgozni akar”, és a kiegyensúlyozott, nyugodt munkanapokra vágyik. Ezért aztán nem igazán exponálja magát politikusok körében, még akkor sem, amikor a képviselők rendre egyre kevesebb állami támogatást szavaznak meg a köz tévéjének. Rudi álláspontja szerint a pénzgyűjtés és a lobbizás a tulajdonosi jogokat gyakorló kuratóriumnak a feladata.

Rudinak így nem marad más mozgástere, mint a költségek folyamatos lefaragása. Több száz dolgozójától vált és válik meg az idén az MTV, és szigorú szerződési politikát diktál az elnök. Munkatársunknak úgy nyilatkozott, hogy másfélmilliárd forintot takarítottak meg azzal, hogy csak olyan szerződést kötnek, ami mögött valós munkavégzés áll. Korábban elképzelhetőnek tartotta, hogy tanácsadók érdemi munka nélkül vettek fel többszázezer forintos havi fizetést. A szigornak köszönhetően állítólag 30 napon belül most mindenkinek fizetnek, és nincs lejárt beszállítói tartozása a televíziónak.

Kicsit megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy csak fals szerződéseket bontott volna fel, és érdemi munkát nem végző kollégáktól szabadult volna meg Rudi. Az ö elnöksége alatt kerültek le a képernyőről olyan népszerű műsorok, mint a Szuperbuli, a Névshowr, és Friderikusz Sándor is újra elbúcsúzott a nézőktől. Utóbbihoz tartozik, hogy egyes televíziós személyiségek szerint A szólás szabadsága című műsor sem fog sokáig tartani nélküle. A jelenleg Krizsó Szilvia által vezetett hírműsor folyosói pletykák szerint év végéig húzza. A miniszterelnöki interjú miatt a napokban sok támadásnak kitett műsor és vezetője azonban lehet, hogy még hamarabb változások elé kénytelen nézni.

Tévés gazdasági szakértők szerint ha a népszerű műsorok visszakerülnének a képernyőre, akkor megoldódna az mtv katasztrofális gazdasági helyzete. Hajdú Péter szerint az ő által vezetett Névshowr elmaradása 3-400 milliós bevételkiesést okoz. Hajdú azt mondta lapunknak, hogy az ő produkciója addig nem tárgyal az MTV-vel a műsor folytatásáról, amíg Rudi az elnök. Hasonlóképpen nyilatkoztak más, képernyőről lekerült műsorok vezetői is.

Elvileg tehát ha idő előtt új elnöke lenne a köztévének, akkor ő sok népszerű műsort és növekvő reklámbevételeket kapna az ölébe. Se a tévé dolgozói, se az esetleges érintettek nem voltak hajlandóak névvel nyilatkozni, de lapunk érdeklődésére többen megerősítették, hogy eséllyel pályázhatna Friderikusz Sándor (Ő már kétszer – sikertelenül – indult az elnöki székért), de az esélyesek között tartják számon Horvát Jánost, a Sport TV jelenlegi vezérigazgatóját, valamint Fischer Andrást, az MTV gazdasági vezetőjét is. Jelenleg egyikük sem volt hajlandó kommentálni a felvetést, ami érthető reakció a részükről: korai nyilatkozataikkal saját pozíciójukat gyengítenék.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.