Üzleti tippek

Elsőként jelenti be kgfb tarifáját a Groupama – Több idő jut az átállásra, mint eddig

admin
admin

2005. 10. 18. 00:00

2005. október 18., Budapest – A biztosítási piacon elsőként ma közzétette 2006-os kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáját a Groupama Biztosító Rt. A gyakorlattal ellentétben, miszerint az ügyfeleknek 2-3 hét

Kormányrendelet (190/2004. (VI.8.) kormányrendelet 18.§) szabályozza, hogy a biztosító társaságok kötelesek a biztosítási feltételeket az érvényben lévő és a következő évi új tarifákat nyilvánosságra hozni október 30-ig. Az ügyfelek december 1-ig mondhatják fel szerződésüket, és év végéig szerződhetnek új biztosítójukkal. Az egy hónapos időszak szolgál arra, hogy az ügyfelek eldöntsék, az új feltételek mellett melyik társaságnál kötik meg biztosításukat. Az általános gyakorlattal ellentétben, mely szerint a biztosítók a kötelező határidőt megelőzően a díjakat nem ismertetik, a Groupama most elsőként mutatja be tarifacsomagját. A cég célja ezzel, hogy meghosszabbítsa az ügyfelek számára a tájékozódási és döntési időszakot.

„Társaságunk tapasztalata, hogy a kgfb tarifák október végi közzétételét követően az ügyfeleknek gyakorlatilag 2-3 hetük marad arra, hogy megismerjék a jövő évi díjakat, illetve döntsenek, hogy mely biztosítónál kívánják megkötni kötelező biztosításukat. Ez az időszak nagyon rövid, ezért döntöttünk úgy, hogy ebben az évben mi hosszabb időt adunk ügyfeleinknek a tájékozódásra. Nálunk mától az érdeklődők a weben keresztül hozzájuthatnak személyre szabott díjaikhoz – ellentétben a korábbi gyakorlattal, mely szerint csak október végén ismerhették meg díjaikat – mondta François Maresquier, a Groupama Biztosító Rt. vezérigazgatója.

A rendkívüli lehetőség mellett a Groupama ajándékakcióval kívánja motiválni az ez időszakban hozzá forduló ügyfeleket: a kgfb biztosítás mellé most külön szerződés keretében, egy 2 000 000 forint biztosítási összegű balesetbiztosítást ad ajándékba, amely 2006-ra térítésmentesen, közlekedési balesetekből eredő károkra nyújt fedezetet. A már meglévő (hűséges) ügyfelek számára pedig a 2006-os kgfb díjakat úgy állapítja meg, hogy aki 2005. december 31-én a Groupamánál érvényes, és díjjal rendezett kgfb szerződéssel rendelkezik, annak nagyon kedvező díjat ajánl az adott kockázati körben. Az így megállapított díj akár azonos, némely esetben kedvezőbb lehet, mint a 2005. évre vonatkozó díja.

###
Groupama Biztosító Rt. (www.groupama.hu):
A 2004. őszi névváltást megelőzően, a Groupama Biztosító Rt. 1991 óta van jelen a magyar piacon. A hazai biztosítótársaságok 8. helyezettje folyamatosan fejlesztett szolgáltatásaival minden stratégiai biztosítási ágban képviselteti magát. Franciaország második legnagyobb biztosítótársasága, a Groupama Csoport 2004-ben elért 12,8 milliárd eurós forgalmával és 10 országban gyűjtött tapasztalatával áll a magyar leányvállalat mögött. Országos hálózatukban Budapesten 2, vidéken 32 irodával rendelkeznek.

További információk:
Paulányi Beáta, marketing osztályvezető
Groupama Biztosító Rt.
(06-1) 279-4274
beata.paulanyi@groupama.hu

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.