Az Orco közölte: a tőzsde 18 600 négyzetméteres épületét luxus bevásárló központtá kívánja alakítani.
A tőzsde bérlőként foglal helyet a Vörösmarty téri épületben, és információink szerint örökös bérleti joga van a jelenlegi tőzsdeteremre. Kérdés tehát, hogy ebből a szempontból mi lesz a mostani tranzakció következménye, vagyis, hogy el kell-e költöznie a BÉT Rt.-nek, illetve, hogy a jövőben hol zajlik majd a kereskedés.
Lapunk megkeresésére mindenesetre az értéktőzsde munkatársa úgy nyilatkozott, hogy ők is a sajtóból értesültek a fejleményekről, s azóta levélben fordultak tájékoztatásért a korábbi tulajdonoshoz.
Hatmilliárdért vette meg az Erzsébet-táborokat működtető alapítvány az egymilliárdos állami támogatással megépült élményparkot
Az eladó Szabadics Zoltán, a Balatoni Hajózási Zrt. vezetője volt.