Üzleti tippek

Várják a pályamunkákat “Az év belsőépítésze” díjra

admin
admin

2005. 09. 29. 00:00

Az idén november 30-ig várják a kiemelkedően magas vagy különös tervezői értékkel rendelkező belsőépítészeti munkákról szóló felterjesztéseket "Az év belsőépítésze" díjra.

A díjat 2006 márciusában adják át, immár nyolcadik alkalommal. A fennállásának huszonegyedik évfordulóját ünneplő Laki Rt. 2004-től már egymillió forinttal díjazza a legjobb belsőépítészt. A díjra valamennyi okleveles belsőépítész pályázhat, de várják a civilek jelölését is, akik olyan munkát javasolhatnak a díjra, amely az idén készült el. A jelölések alapján a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata – a díj adományozója – kéri fel a tervezőket pályázati dokumentáció összeállítására.

A díjat alapításának első évében, 1998-ban Göde András okleveles belsőépítész, egy évvel később Gergely László okleveles belsőépítész és Szenes István Ybl-díjas okleveles belsőépítész kapta. Pataky Dóra okleveles belsőépítész 2000-ben, Hefkó Mihály, Jakab Csaba 2001-ben, Csavarga Rózsa 2002-ben vehette át a kitüntetést. Tavalyelőtt Somogyi Pál és Makk Attila, míg 2004-ben Dragonits Márta lett az év építésze.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.