A 2004. év folyamán 18 pályázati kiírás jelent meg a HEFOP keretében. A kiírt pályázatok forrásaira számos esetben 2005-ben újra lehet pályázni, azonban új kiírások megjelentetésére is sor kerül. A 2005. év folyamán várható, összesen 17 pályázatból 13 db pályázat már megjelent a www.hefop.hu oldalon.
2004 tavasza és 2005. augusztus 31-e között közel 2200 pályázat érkezett be, amelyek 70 százalékának elbírálása 2005. augusztusig megtörtént. A nagy érdeklődést mutatja, hogy az elbírált pályázatok mintegy 313 milliárd forint támogatást igényeltek. 2005. augusztus 31-ig a leszerződött támogatásból mintegy 21,9 milliárd forint kifizetésére került sor, amely összeg magában foglalja mind a nyilvános pályázatokat, mind a központi programokat.
A kifizetett támogatások jelentősen javítják a humánerőforrás-fejlesztés helyi feltételeit. A pályázatok regionális megoszlásának arányai alapján elmondható, hogy Közép-Magyarország a támogatások mintegy 40-45 százalékát bírja, a többi régióban viszonylag egyenletesen oszlanak el az elnyert támogatások.

Már Európát kóstolgatja az új húsevő drog, nálunk is volt fogás
Eddig még soha nem fordult elő az Egyesült Államokban, hogy kormányzati figyelmeztetést adjanak ki egy kábítószer miatt. Még a nagy fentanilkrízis sem váltott ki olyan reakciót, mint az opioidhoz kevert, sokak által zombidrognak nevezett xilazinos verzió. A helyzet rendezése azért is égetően fontos, mert az ország története legsúlyosabb kábítószer-túladagolási válságát éli át.