Üzleti tippek

Zorp tűzfal már a Flag termékportfoliójában is

A Flag Informatikai Rt. - információbiztonsági üzletágának megalakulásával szoros összefüggésben - partneri szerződést írt alá a BalaBit IT Security-vel. A Flag hálózati határvédelemmel kapcsolatos termékkínálatába a Zorp magas bi

Az idén 15 éves születésnapját ünneplő Flag Informatikai Rt. stratégiai terveinek megfelelően, létrehozta a tervezéssel, tanácsadással és üzemeltetéssel egyaránt foglalkozó információbiztonsági üzletágát, melynek élére egy elismert szakembert, Tarján Gábort nyerte meg.

„Egy új üzletág felépítésének fontos eleme a megfelelő termékstruktúra összeállítása, hiszen ez a sikeres üzletági tevékenység egyik alapköve. A Flag a kezdetek óta a minőség mellett tette le a voksot, így természetes, hogy az új üzletág kínálatába is csak minőségi, megbízható termékek és szolgáltatások kerülnek. A Zorp egy nemzetközi szinten is bizonyított szoftver, amihez Magyarországon átlagon felüli gyártói támogatás érhető el, ezért került fel a palettára.” – magyarázza az új üzletágvezető.

„Az új partnerségtől nem azt várjuk, hogy a Zorp hagyományosnak számító kormányzati és nagyvállalati piacain újabb forgalmazó szálljon ringbe a termékünkkel. A Flag információbiztonsági üzletága a hazai vállalatoknak azt a körét célozza meg, akik csak manapság értek meg arra, hogy IT biztonsági beruházásokat eszközöljenek. Tehát a BalaBit olyan ügyfélkör megnyerésére számít a Flag révén, akiknek eddig senki nem akart komoly tudású eszközöket eladni.” – avatja be az olvasókat Böröcz Róbert a BalaBit értékesítési vezetője.


# # #


A Flagről

A Flag Informatikai Rt. tevékenységére – egyrészt a szakma sajátossága, másrészt a tulajdonosok szemlélete révén – a folyamatos fejlesztés jellemző.
A mára már természetesnek mondható informatikai tevékenységek – mint hardver, szoftver beszállítás, üzemeltetés, hibaelhárítás, szervizelés – mellett számos komplex szolgáltatást nyújt a cég ügyfelei számára.

A Flag Rt. emelt szintű és cégre szabott informatikai szolgáltatásai az alábbi területeket fedik le:
különféle igényre és adott szakterületre szabott emberi- és eszköz erőforrás-kihelyezés megoldások,
váratlan informatikai krízis-eseményekre biztonságot nyújtó disaster megoldások,
IT biztonságtechnikai üzletág kínálata a felméréstől a megvalósítás folyamatáig,
az információbiztonság megteremtését célzó komplex megoldások (audittól a megvalósításig),
a Data Center Solutions üzletág szakértői szolgáltatásai

A FLAG Rt. szolgáltatásai szakmailag magas kvalifikáltságú munkatársak, üzletágvezetők irányítása és koordinálása alatt áll, s a megvalósítást a tevékenység által igényelt magas szintű szakterületi végzettségű technikai csapat támogatja.



A BalaBitról

Az 1996-ban alakult, magyar magánszemélyek tulajdonában lévő BalaBit IT Security magas biztonságú hálózati szoftvereszközök fejlesztésével, valamint tanácsadással foglalkozik.
A cég elkötelezett híve a nyílt hálózati szabványoknak, aktív tagja az open source közösségnek; a Linux kernel több komponensének fejlesztője.

A BalaBit IT Security a legmagasabb igényeket kielégítő hálózati határvédelmi szoftvereket gyártó, teljes egészében magyar tulajdonú fejlesztő vállalat, az egyetlen közép-európai tűzfal gyártóként meghatározó szereplője a magyar piacnak.
A cégnek jelenleg Európában és Észak-Amerikában vannak ügyfelei. A BalaBit idén januárban nyitotta meg Németországban saját irodáját.

A BalaBit fejleszti a világ első moduláris felépítésű alkalmazásszintű proxy tűzfalát, mely képes az általa ismert protokollok és beágyazott protokollok valamennyi parancsának felismerésére és elemzésére.
A már említett új technológia a Zorp nevet kapta, melyre alapulva Zorp néven kereskedelmi termék, Zorp GPL néven pedig nyíltforrású szabadszoftver került forgalomba. A terméket 2003 óta nemzetközi piacon is értékesítik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik