A biometrikus útlevél nehezebben hamisítható, és szinte lehetetlen az eltulajdonítás utáni felhasználása, hiszen az okirat olyan személyes információkat tartalmaz, mint például az útlevél tulajdonosának ujjlenyomata. Az Egyesült Államok ezért ragaszkodik ahhoz, hogy minden ország térjen át a biometrikus útlevélre. A cél az, hogy tovább nehezítsék a terroristák beszivárgását.
A holland belügyminisztérium által, hat városban végzett felmérés megkérdőjelezi a biometrikus útlevél kivitelezhetőségét. A tanulmány szerint a személyes jellegzetességek és a műszaki hiányosságok miatt fennáll annak lehetősége, hogy hatévesnél fiatalabbak és 60 évesnél idősebbek esetében az ujjlenyomatok nem teljesítik elvárt funkciójukat. A tesztelések során használt útlevelek közül több esetben igen gyenge volt az ujjlenyomat minősége.
Kísérletek során az is bebizonyosodott, hogy a biometrikus útlevél kevésbé strapabíró, mint a hagyományos – ezt az amszterdami Schiphol repülőtéren fedezték fel.
Korábban holland illetékesek úgy nyilatkoztak, hogy Hollandia legkésőbb 2006 augusztusában áttér a biometrikus útlevelek használatára, az új információk alapján azonban ez bizonytalanná vált.
Műszaki vizsgán jártak Schadl György Mercedesei, amelyekről nem árulta el a bíróságnak, hol vannak
Azonosítottuk a végrehajtók volt elnökének autóit, amelyeket hónapok óta keresett a bíróság. A korrupcióval vádolt Schadl György két Mercedesét is a múlt hónapban vizsgáztatták, és az Audi A8-as luxuslimuzinja is forgalomban van.