Üzleti tippek

Az otthoni felhasználókra koncentrál a Lenovo Magyarországon

Az IBM személyiszámítógép-divíziójának megvételét követően Magyarországon is megalakult a kínai Lenovo leánycége, amely a közeljövőben főleg a fogyasztói piacon próbálja meg növelni PC és notebook eladásait – jelentette be csütörtökön Gottlieb István, a cég vezérigazgatója.

“Örömmel jelenthetem be, hogy a Lenovo hivatalosan is megkezdte működését Magyarországon” – mondta Gottlieb István, a Lenovo Magyarország vezérigazgatója, hozzátéve, hogy céljuk az ügyfelek elvárásainak való megfelelés. Gottlieb elmondta, hogy Magyarországon az értékesítés továbbra is a négy nagy disztribútoron, illetve a közel 600 cégből álló viszonteladói hálózaton keresztül folyik majd, ugyanakkor a közeljövőben a nagy növekedés előtt álló fogyasztói piacot már maguk kívánják ellátni eszközökkel. Bár a cég 5 évig használhatja az IBM-logót termékein, valószínű, hogy a jövőben a belépő, úgynevezett low-end szegmenst Lenovo márkanévvel ellátott termékekkel próbálják meghódítani. A vezérigazgató a FigyelőNet kérdésére közölte, hogy jelenleg Magyarországon 10 százalék körüli piaci részesedéssel rendelkeznek, amelyet főleg a nagyon kis vállalkozásokra illetve az egyéni fogyasztókra készített olcsó termékekkel kívánnak majd a jövőben növelni.

Tavaly év végén jelentették be, hogy egy 1,75 milliárd dolláros üzlet révén a kínai Lenovo-csoport többségi részesedést szerzett az IBM személyi számítógép üzletágában, miközben az IBM 18,9 százalékos tulajdonos lett az új Lenovoban. Az 1984-ben alakult kínai cég az ügyletet megelőzően, 2004 egészében 3 milliárd dolláros árbevételt ért el. Az új, immáron az IBM részlegét is magába foglaló Lenovo globális bevétele az IDC becslése szerint hozzávetőleg 13 milliárd dollár, míg termelőkapacitása 14 millió egység. A felvásárlást követően a vállalat a személyiszámítógép-piac három legnagyobb gyártójának egyike lett, közel 7 százalékos piaci részesedéssel. A Lenovo Ázsiában piacvezető, Kínában pedig hét éve 25 százalékot meghaladó részesedéssel rendelkezik. Az integráció és a felvásárlási ügylet májusban zárult le.

A cég szerint a vásárlók és az üzleti partnerek számára zökkenőmentesen és átláthatóan zajlott a felvásárlás és az integráció folyamata. A vállalati ügyfelek számára kedvező a Lenovo és az IBM hosszú távú stratégiai együttműködése, hisz így a Lenovo az IBM partnereként teljeskörű, igény szerinti IT-megoldásokat kínál. Ennek része, hogy az IBM a következő öt évben változatlanul nyújtja az eddig megszokott szerviz, technológiai, pénzügyi és értékesítési szolgáltatásokat a Lenovo ügyfelei részére, sőt, ebben az időszakban maga az IBM is a kínai cégtől vásárol eszközöket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik