Az elnök elmondta: a bejelentés nélküli foglakoztatásért ebben az időszakban mintegy 600 millió forint munkaügyi bírságot szabtak ki eddig a felügyelők.
Papp István elmondta: augusztus 1-jétől 50 felügyelő felvételére kapott lehetőséget a szervezet, és október 1-jétől még 50 dolgozót felvehetnek. Ebből 23 dolgozó képzése befejeződött, közülük többen részt vettek a csütörtöki akcióban. Az elnök szerint az új létszámmal legalább 35 ezer feketefoglalkoztatást tudnak feltárni.
Kiemelte: szeptember 15-től régióssá alakul a fővárosi és pest megyei terület. Ennek keretében szétválasztják szakmailag a két tevékenységüket, külön-külön megalakul a Fővárosi és Pest megyei Munkabiztonsági Felügyelőség és a Fővárosi és Pest megyei Munkaügyi Felügyelőség.

Kubatovék gyengesége lenne, ha a BL-zakók ellenére letérnének az új útról
Martin Albertsen az EHF honlapjának adott interjújában soha vissza nem térő alkalomként aposztrofálta a Ferencvárostól kapott ajánlatot, ezzel indokolva, hogy otthagyta a svájci női kézilabda történetének legnagyobb projektjét. „A belső ösztönöm azt súgta: csináld, Martin!” – tette még hozzá. Vajon nem csalódott már most a megérzéseiben?