Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter egy keddi háttérbeszélgetésen elmondta: már régóta folyik a szakmai egyeztetés az érintett szervezetekkel az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról (ekho). Az elmúlt napokban nem változott a rendszer felépítése, csupán néhány szakmával (segédszínész, segédrendező, díszlet- és jelmeztervező, valamint dramaturg) bővült az új adózási formát választható foglalkozásúak köre.
A korábbi tervezetekben szereplő 10 millió forint helyett évi 25 millió forintos jövedelemig választhatják a sajtó és a művészeti területek dolgozói az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást – hangsúlyozta a miniszter. Aki túllépi ezt a határt, annak a 25 millió forint feletti jövedelme után a már meglévő módon kell adóznia. Az, aki eddig az eva szerint adózott, szabadon átléphet jövő év január 1-jétől az ekhoba, mivel az erre vonatkozó törvényt a tervek szerint november 15-ig kihirdetik.
A magánszemélyekre vonatkozó új típusú adózásról szóló törvényt várhatóan az adócsomaggal együtt nyújtja be az Országgyűlés elé a kormány.

Tüntetésnek indult, igazoltatás lett a vége
Körülbelül kétezer ember tüntetett Budapesten, de 15 másik városban is megmozdulások voltak. Az esemény a Kossuth téren ért véget, ahol a rendőrség mindenkit igazoltatott.