Üzleti tippek

Drasztikus változások a regisztrációs adó terén

Míg az idén csak az infláció mértékével (no meg a 25 százalékos áfával) nőtt a regisztrációs adó, jövő év januárjától drasztikus változásokra kell számítani. A Pénzügyminisztérium már korábban bejelentette, hogy megemelik a regisztrációs adó tételeit.

A 2006-tól esedékes alacsonyabb áfakulcs negatív költségvetési hatásainak kompenzálására – a jövedéki adók mellett – a regisztrációs adó is nő. E két adónemnek együttesen mintegy 66 milliárd forinttal kell ellensúlyoznia a kieső áfát. A Világgazdaság számításai szerint ez azt jelenti, hogy a regisztrációs adó hozzávetőlegesen évi 5,5 milliárd forinttal nőne.

Az új adótábla szerint az 5-ösnél rosszabb környezetvédelmi kategóriába tartozó járművek adótételei jóval kisebb mértékben nőnek, mint az ennél jobb autókéi. Míg például egy korszerű 1100 köbcentiméteres benzines gépkocsi regisztrációs adója 41,3 százalékkal nő, addig a hasonló paraméterű elavultabb társa után csak 11,6 százalékkal kell nagyobb adót fizetni jövőre.

A jogalkotó kedvezett a nagyobb hengerűrtartalmú járművek javára is: ahogy nő a térfogat, úgy csökken az adónövekedés aránya. Az eddig kivételezett helyzetben lévő „egyéb” kategóriájú, illetve a muzeális jellegű gépkocsik tulajdonosait viszont hideg zuhanyként érintheti a hír: az ő adótételeik közel 40 százalékkal növekednek jövőre. A motorkerékpárosokkal sem bántak kesztyűs kézzel. A legkisebb motorok esetén 50 százalékkal nő az adó, de a többi kategóriánál sem megy 35 százalék alá.

S mindezt természetesen meg kell még fejelni az immár 20 százalékos áfával. Erről nem szabad elfeledkezni, már csak azért sem, mert az adó befizetéséről szóló igazolást csak annak adják ki, aki az áfát is rendezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik