Üzleti tippek

Bezár a Berwin Ruhagyár dunaújvárosi üzeme

Bezárja dunaújvárosi gyárát a Berwin Ruhagyár Rt. - jelentette be szerdán az angol családi vállalkozás képviselője. A gyár bezárásával 300 munkahely és egy tradicionális iparág szűnik meg Dunaújvárosban.

Simon Berwin, a vállalkozás képviselője az üzem korszerűtlenségével, a kínai termékek megjelenése miatti piacvesztéssel, valamint az árat a minőség elé helyező, új kereskedői szemlélettel indokolta a gyár bezárását az érdekvédelmi szervezeteknek és a munkásoknak – tájékoztatott a gyár igazgatója, Domokos László

Mivel az üzemnek szeptember végéig még megrendelése van, a termelést szakaszosan állítják majd le. Az első elbocsátások nagy valószínűséggel októberben történnek majd, a végleges bezárásra pedig az év végéig kerül sor – tette hozzá az igazgató.

Domokos László információja szerint a dolgozók – akiknek többsége szakmunkás, közép-és felsőfokú végzettségű ruhaipari szakember – a kollektív szerződésben rögzítettek szerint megkapják a végkielégítést és a felmondási időt.

A Berwin Ruhagyár dunaújvárosi üzemében – bérmunkában,- hetente 3500 zakót készítettek, nagyobb részt angliai, kisebb hányadban francia exportra. A termékek minőségével és a munka hatékonyságával szemben soha nem merült fel kifogás – közölte Domokos László.

Mint mondta, az üzemépület – amely az 1950-es évektől az 1993-ig történt privatizálásig a Vörös Október Ruhagyár telephelyeként működött – valóban korszerűtlen. Felújítása, korszerűsítése több tízmillió forintba került volna. Bár a fejlesztésekre, felújításokra éveken át pénzügyi tervet készítettek, megvalósításukra soha nem volt pénz, csak a legszükségesebb munkálatokat végezték el- tette hozzá az igazgató.

Berwin Ruhagyár Rt.-nek Vásárosnaményban, Nyíregyházán és Várpalotán ruhagyára, Budapesten logisztikai központja és szabászata van, és magyarországi üzemeiben összesen 1600 embert foglalkoztat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik