Üzleti tippek

Elektronikus cégeljárás – egyszerűbb ügyintézés

Az elektronikus cégeljárás egyszerűbbé, gyorsabbá és könnyebbé teszi az ügyintézést - mondta Hankó Faragó Miklós, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A szeptember 1-jétől elérhető új szolgáltatás kapcsán közölte, hogy a teljes projekt mintegy 355 millió forintba került. Ebből egyebek mellett hardvert és szoftvert vásároltak, s finanszírozták például a bírók oktatását. Az összeg tartalmazza a fenntartási és a fejlesztési költségeket is.

Az államtitkár kifejtette: Magyarország az elektronikus cégeljárás lehetőségének megteremtésével Európa élvonalába tartozik, hiszen az unió csak 2007-től teszi kötelezővé az ilyen típusú cégeljárás megvalósítását. Könnyűné Mondok Edit, a Fővárosi Cégbíróság kollégiumvezető-helyettese kifejtette: az eljárás során minősített elektronikus aláírást kell használniuk az érintetteknek, így a cégek jogi képviselőinek és a közjegyzőknek.

Az ügyintézés éjjel-nappal igénybe vehető, nem szükséges hozzá a személyes jelenlét, s az ügyintézési idő rövidül azáltal is, hogy az iratokat nem kell a hagyományos módon postázni. A szabályok szerint szeptembertől elektronikus úton is be lehet nyújtani a cégbíróságokhoz a részvénytársaságok cégbejegyzési és változásbejegyzési kérelmeit, illetve a korlátolt felelősségű társaságok székhelyének, telephelyének, fióktelepének és tevékenységi körének megváltozására vonatkozó változásbejegyzési kérelmeket.

Mindez azonban csak lehetőség, de nem kötelező – hangzott el. Az idén szeptembertől lehetővé válik az is, hogy elektronikusan is betekintsenek az érdeklődők a cégbíróságokon a már elektronikusan, 2005 január után feldolgozott iratokba, valamint hiteles elektronikus cégkivonat, cégmásolat és cégbizonyítvány is igénylehető.

Az illeték és a költségtérítés elektronikus úton is fizethető. Ahhoz, hogy az érintettek ki tudják használni a lehetőséget, egyebek mellett szükségük van egy minősített elektronikus aláírásra, illetve egy ehhez tartozó kártyára, időbélyeg előfizetésre, egy e-szignáló programra, számítógépre és szkennerre, valamint internet-előfizetésre. Ezeket a szolgáltatásokat az ügyfelek bármelyik magyarországi, ilyen jogosítványokkal rendelkező cégtől igénybe vehetik.

Minderről a www.im.hu honlapon is találnak információt, illetve letölthető szoftvert és űrlapot az érdeklődők. A tájékoztatón elhangzott: az elmúlt 8 hónapban 63 ezer akta 2,5 millió oldalát digitalizálták a cégbíróságok. A kollégiumvezető-helyettes hozzátette: 2007 januártól 10 évre visszamenőleg bárki kérhet elektronikus úton céginformációkat. Egy ilyen irat előállítására a cégbíróságnak 15 nap áll majd rendelkezésére.

Kérdésekre válaszolva elmondták azt is, hogy az elektronikus ügyintézés a töredékére csökkenti a költségeket, s a közzétételi díj is egyötöde lesz az új szolgáltatás igénybevételekor. Ugyanakkor az iratok forgalombiztonsága is nagyobb lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik