Üzleti tippek

A HMV online zeneboltot nyitott

A brit zenei kiskereskedő óriás, a HMV, csütörtökön jelentette be új zenei letöltős szolgáltatását, amely az Apple iTunesszal és a Virgin Megastore új kezdeményezésével száll versenybe a jövőben, a maga 1,3 millió zeneszámával.

A Microsofttal közösen létrehozott HMV Digital szolgáltatás egyenlőre csak a szigetországban lesz elérhető. Egyes dalok már 59 penniért (körülbelül 200 forint) is elérhetőek lesznek, és a cég szintén kínál előfizetős szolgáltatást, havi 14,99 fontért (körülbelül 5400 forint). Ezért a pénzért korlátlanul férhetnek hozzá a felhasználók a zenei adatbázishoz. Azonban a fájlok – a többi hasonló jellegű szolgáltatáshoz hasonlóan – csak addig lennének hozzáférhetőek, amíg az előfizetés tart – írja a PC Pro.

A számok többsége – hasonlóan az iTuneshoz – 79 pennibe (körülbelül 285 forint) kerül, míg teljes albumokat 7,99 fontért ( körülbelül 2900 forint) lehet majd letölteni – olvasható a BBC News oldalán. “Már épp itt volt az ideje, hogy belépjünk erre az új és izgalmas piacra. Minőségi szolgáltatást kívánunk nyújtani, ami a lehető legjobb lesz a piacon” – nyilatkozta Steve Knott, a HMV angliai vezérigazgatója.

A HMV rendszere kompatíbilis a Windows Media Audio szabvánnyal, így számos lejátszóval működik majd, biztosítva ezzel a széleskörű elérhetőséget. Azonban a Virgin múlt pénteken indított szolgáltatásához hasonlóan ez sem lesz kompatíbilis az Apple iPodjával – írja a The Guardian Unlimited. Mivel az iTunes szoftver csak az iPoddal működik, a HMV bízik abban, hogy a vásárlók szélesebb spektrumban gondolkodnak, és őket választják majd. “Hány meg hány vásárló tudja hogy az iPoddal gyakorlatilag egy fallal körülvett kertbe zárják magukat – nyilatkozta John Taylor, a HMV elektronikus kereskedelmi igazgatója az MSN Money kérdésére.

A művészek Mozarttól kezdve Madonnáig, mind ott lesznek a zenei palettán – hangzik a cég ígéretei között. Elmondásuk szerint, olyan széles zenei választékot szeretnének nyújtani, mely magában foglalja a rock, a jazz, a klasszikus, és a világ- és népzene széles skáláját, így biztosítva a nemcsak top listás felvételekért rajongók érdeklődését is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik