Üzleti tippek

Elkészült a menetrend az egyablakos rendszerhez

A kormány elkészítette az egyablakos befektetéskezelő rendszer bevezetésének menetrendjét. A tervek megvalósíulása esetén 2006-tól már könnyebb dolguk lesz a befektetőknek.

Október végéig kell Kóka János gazdasági és közlekedési miniszternek elkészítenie azt a jelentést, amely a vállalkozásindításhoz, a beruházási folyamat megkezdéséhez szükséges hatósági eljárások és engedélyek körét hivatott felmérni. A cél a valódi egyablakos ügyintézés feltételeinek a megteremtése a beruházók számára. A Világgazdaság úgy tudja, hogy a beruházókat érintő hatósági engedélyek egyablakos ügyintézésének bevezetését a jövő évre ütemezi a kormányzat.

Az egyablakos adminisztrációs ügyintézés mellett ugyancsak jövőre szeretnék megvalósítani az egyablakos támogatási szisztémát – ahhoz, hogy ez realizálódhasson, egy új célelőirányzatot terveznek elkülöníteni mintegy 20 milliárd forint értékben. Ennek idei feladatai is vannak: a forrástérképhez kapcsolódva gyorsítani kell az ügyintézést a jelenlegi forrásgazdáknál. Ez azt jelentené, hogy a beruházónak nem kellene futkosnia egyik minisztériumtól, szervtől a másikig, hanem egyazon helyen kapna meg minden szükséges segítséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik