Üzleti tippek

BKV: 600 millióba kerül a munkabéke

admin
admin

2005. 09. 02. 08:56

Mintegy 600 millió forintjába kerül év végéig a BKV-nak, hogy a sofőrök plusz pihenőidejének biztosítására korábban tett ígéretét megvalósítsa a Népszava értesülései szerint.

Ezen intézkedés halogatása miatt július elején kis híján az egész fővárosi közlekedést megbénító sztrájkba léptek a szakszervezetek. A BKV, ha késve is, intézkedett: szeptember elsejétől már a plusz pihenőidőt is tartalmazó menetrend-beosztás szerint közlekednek járművei.

A kollektív szerződésben egyébként már tavaly rögzítették, hogy a Munka Törvénykönyve által előírt 20 percen túl újabb 20 perces pihenőidőt kell adni a járművezetőknek. Ez a vállalás azonban a határidőig, idén júniusig csak részben teljesült, nem pusztán azért, mert jelentős menetrend-átszervezést igényel, hanem azért is, mert a BKV nem tudta, lesz-e fedezet a kieső munkaidő miatt keletkező „veszteségére”. A BKV azóta mulasztásos szerződés-sértésben volt, ám a helyzet augusztus végére rendeződött, a hiányzó menetrendeket szeptember elsején bevezették.

Az előzetes becslések az intézkedés nyomán 400 milliótól 1,2 milliárd forintig terjedő pluszköltséggel számoltak, mára kiderült, hogy az év végéig ez pontosan 455 millió forintot (járulékokkal 600 milliót) jelent – tudta meg a lap Szajkóné dr. Kenéz Évától, a társaság erőforrás-gazdálkodási osztályának vezetőjétől. A 2006-os teljes évben pedig ennél is több pénzt kell majd erre fordítani.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.