Üzleti tippek

Demján örül, hogy sokat adnak Ferihegyért

admin
admin

2005. 08. 31. 15:35

Demján Sándor, a Trigránit Rt. elnök-vezérigazgatója szerint ha Ferihegy annyiért is kell, amennyit az első fordulóban kínáltak érte, annak a magyarok csak örülhetnek.

„Életem egyik legboldogabb napja volt, s a magam részéről örülök az eredménynek, mert kiderült, hogy nyolcszor annyit is lehet kapni a magyar repülőtérért, mint amennyire az értékét a privatizálók becsülték” – kommentálta a FigyelőNet kérésére Demján Sándor a Budapest Airport magánosítására kiírt tender első fordulójának eredményét.

Amikor a napokban a privatizációs szervezet nyilvánosságra hozta a Budapest Airport Rt.-ért jelentkező 9 cég közül annak az ötnek a nevét, amelyekkel tovább folynak a tárgyalások, mindenki felkapta a fejét: a Demján Sándor nevével fémjelzett Euroinvest konzorcium (magyar részről tagja volt még az OTP, a MOL is) ugyanis nem volt köztük.

„Mi olyan ajánlatot tettünk, amely mintegy öt és félszerese volt a terület értékének. Az ügyletet ugyanis elsősorban ingatlanbiznisznek tekintettük. De ha egyszer annyit is adnak érte, ahol most tartanak, annak örülni kell, hiszen magyarok vagyunk. Persze azt hitte a konzorciumunk, hogy a tenderben az is ér valamit, hogy három ilyen magyarok által irányított cég akart privatizálni. Tévedtünk, de nem baj” – mondta még Demján Sándor a FigyelőNetnek.

Az ÁPV Rt. eredeti közlése szerint egyébként a kilenc ajánlat 202-390 milliárd forint közötti volt, és meg nem erősített információink szerint a versenyben maradt öt cég mindegyike legalább 300 milliárd forintot kínál a Budapest Airport (BA) Rt. 75 százalék mínusz 1 szavazatot megtestesítő részvénycsomagjáért. Korábban először 80, majd 200 milliárd forint körüli összeget emlegettek a BA Rt. értékével kapcsolatosan, így a fenti ajánlatok elsőre meglepően magasnak bizonyulnak. A rövidített listára felkerült öt cég november 2-án kötelező érvényű ajánlatot nyújthat be. A pénzügyminiszteri kommentár arra hívta fel a figyelmet, hogy a BA jelenlegi nyereségének ötvenszeresét is hajlandók megadni a befektetők.

„ Legyünk büszkék arra, hogy a legnagyobb repülőtér-üzemeltetők üzletet látnak bennünk, s ez jó: nagyon sok pénzt adnak érte, amiből következik, hogy nagy pénzeket tesznek majd a fejlesztésekbe, a világ nagy légitársaságainak járatait hozzák majd ide, hiszen a befektetett pénzüket vissza akarják kapni. Ez jó lesz az országnak is” – tette még hozzá Demján Sándor, a Trigránit Rt. elnök-vezérigazgatója.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.