Borisz Abramovics, a szibériai KrasAir, illetve a Malév megvásárlására pályázó AirBridge Rt. résztulajdonosa a Kommerszant című moszkvai lap szombati számában azt mondta, hogy valószínűleg megóvja a pénteki döntést. Szerinte megfelelt a cég minden feltételnek, a magyar kormány politikai okból állt el a veszteséges nemzeti légitársaság eladásától – írta a hétfői Népszabadság.
Ugyancsak fenntartásainak adott hangot Kovács Ferenc, az ASBK Kft. képviseletében. Állítása szerint az ÁPV Rt. nem tárgyalt velük érdemben a pályázat lezárása előtt, noha a privatizációs szervezet korábbi levele azt állította, ha nem tud megegyezni az AirBridge-dzsel, akkor az ASBK-val próbálkozik tovább.
A Világgazdaság hétfői számában ugyanakkor azt írja, hogy várhatóan novemberre lezárul a Budapest Airport Rt. magánosítása, valamint a légitársaság OneWorld légi szövetséghez való csatlakozási folyamata. Mindkét fejlemény jelentősen megnövelheti a nemzeti légitársaság értékét. Kérdés, hogy az elmúlt hetek politikai (és részben szakmai) vitáinak ismeretében felvállalják-e ezt a lépést még a jövő évi választások előtt.
Műszaki vizsgán jártak Schadl György Mercedesei, amelyekről nem árulta el a bíróságnak, hol vannak
Azonosítottuk a végrehajtók volt elnökének autóit, amelyeket hónapok óta keresett a bíróság. A korrupcióval vádolt Schadl György két Mercedesét is a múlt hónapban vizsgáztatták, és az Audi A8-as luxuslimuzinja is forgalomban van.