Az elkészült törvénytervezet pontosította a korábban már nyilvánosságra hozott elképzeléseket, nagy változtatások már nem kerültek a jogszabálytervezetbe. Az érintett szakmák köre azonban továbbra is képlékenynek látszik, a FigyelőNethez minisztériumi forrásokból eljutott információk szerint mindenképpen szűkül a kormányzat által jóváhagyott „keret”: a muzeológusok, jelmez- valamint díszlettervezők már nem szerepelnek az ekhót választható foglalkozások között.

Az érdekképviseletek még nem véleményezték a lap birtokába került törvénytervezetet.

Kinek lesz igaza? – Ellentétes stratégiát követ az orosz olajtól függő Magyarország és Csehország
Csehország éppen leválik a Barátság kőolajvezetékről, Magyarország pedig éppen új európai piacot teremt az orosz olajnak.