Az első elemgyűjtők szeptember végén jelennek meg Budapesten és a megyeszékhelyek boltjaiban, míg az országos rendszer kiépítése után, mintegy két év múlva több mint húszezer ponton lehet ingyen megszabadulni a veszélyes hulladékoktól. A visszagyűjtő rendszer kiépítését a gyártókat tömörítő szervezet, a RE’LEM Kht. végzi.
A rendelet szerint a gyártóknak a forgalomba hozott szárazelemek és kis kapacitású akkumulátorok idén legalább 7 százalékát, jövőre 10 százalékát, 2007-ben pedig 13 százalékát kell majd visszagyűjteniük és ártalmatlanítaniuk.
A gyártóknak és importőröknek forgalmukkal arányos – kilogrammonként 560 forintnyi – biztosítékadási kötelezettséget ír elő a vonatkozó kormányrendelet. A környezetvédelmi felügyelőségek ennek az összegnek a terhére végeztethetik el a gyártók hulladékgazdálkodási feladatait, ha azok nem tesznek eleget a jogszabály előírásainak.
A rendelet hatályba lépése után valamennyi gyártónak nyilvántartásba kell vetetnie magát az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőségen. Ez a kötelezettség vonatkozik a tartozékként árusított, az ajándékba adott, valamint a készülékbe épített elem első hazai forgalmazóira is. Az adatok szerint egy négytagú család évente átlagosan fél kilogrammnyi elemet használ el, országosan így kétezer tonna veszélyes hulladék keletkezik.
Olimpiai bajnok, megafonos propagandista és bukott miniszterek – ők alkotják mostantól a Fidesz parlamenti frakcióját
A Fidesz-KDNP-t képviselő politikusok között vannak veteránok, az egyéni választást elbukók és a politikán kívülről érkező újoncok is, míg a nagy távozók között van Orbán Viktor, Kövér László és Semjén Zsolt.
