Üzleti tippek

2007-ben megszűnik az iparűzési adó

Jövőre az iparűzési adó 100 százaléka leírható lesz a társasági adóalapból, s 2007 végéig kivezetik ezt az adónemet az adórendszerből – jelentette be a szerdai tájékoztatón Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára.

A pénzügyi vezetés, úgy tűnik, ezzel eleget tesz azoknak a vállalkozói érdekképviseletek által hónapok óta hangoztatott elvárásnak, hogy szüntesse meg ezt az adófajtát. Ebben valószínűleg szerepet játszhatott az is, hogy az iparűzési adó ellen több cég úgy protestált, hogy megtagadta a befizetést, vagy pert indított az állam ellen. A pénzügyi vezetés ezzel a lépéssel valószínűtlen, hogy elkerüli a támadói szerint uniós jogba ütköző adófajta miatti pereket. Az eredeti elképzelések szerint csupán 2008-ban vezették volna ki ezt az adónemet a hazai rendszerből.

Jelenleg az iparűzési adó 50 százalékát lehet leírni a társasági adóalapból, a 2006-ra bevezetendő, már korábban közölt adóváltozások szerint a mérték 100 százalékra módosul – mondta Katona Tamás. Az államtitkár szerint ez a lépés a társasági adónál 10 milliárdos bevételkiesést jelenthet a költségvetési számára

Az iparűzési adót 2007 végéig kivezetjük az adórendszerből, ugyanakkor Katona mindenkit óvott attól, hogy ne fizesse be az iparűzési adót, mivel akkor magatartásából joghátrány származik.
Katona szerint az érintettek, akármennyire is akarják, nem fogják visszakapni az államtól a befizetett iparűzési adót. Az EU, az csatlakozási szerződés aláírásakor ismerte ezt az adónemet, így amennyiben a perek hatására annak eltörlése mellett döntene, akkor sem kötelezi a magyar államot az uniós csatlakozás után befizetett adó összegének visszafizetésére –tette hozzá Katona.


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik