A lakásába például nem kell beengednie a revizort, de ha nem találja a céges papírjait, hihető magyarázattal kell szolgálnia.
A kis hal ellenőrzése azért nagy gond a hivatalnak, mert sok munkával viszonylag kevés adóhiányt állapíthat meg, s a hatékonyságot keményen számon kéri az APEH-en a felügyeletet gyakorló Pénzügyminisztérium. A kicsikre így leginkább akkor kerül sor, ha valamelyik kiemelten ellenőrzött körbe tartoznak – most éppen az evások vannak soron -, vagy valaki felhívja az adóhatóság figyelmét a vállalkozásra.

Soproni Tamás: A Tisza fővárosi működése árt a kormányváltás esélyének
Interjú Terézváros polgármesterével, aki úgy fogalmazott: tiszteli a Momentumot annyira, hogy ne akarjon ártani annak a közösségnek, amelynek „tagja lehetett”. Aztán pontosított.