Üzleti tippek

A fogyasztóvédők szerint aggályos a T-Online szerződésbontása

Több fogyasztóvédelemmel foglalkozó szervezet is aggályosnak tartotta, hogy a T-Online egyoldalúan megszünteti ötven nagy adatforgalmat bonyolító ügyfelének a szerződését.

Juhász Károly, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője tárgyalásokat kezd az ügyben a T-Online internetszolgáltató vezetőivel, egyúttal vizsgálatot kezdeményezett a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál, a Gazdasági Versenyhivatalnál és Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnél is – közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság pénteken.

A képviselő a hét elején úgy nyilatkozott, hogy jogilag bármilyen szerződést fel lehet mondani, de ez az eljárás etikátlan. Egyrészt azért, mert a legnagyobb magyar internetszolgáltató teszi, másrészt azért, mert nem figyelmeztette a felmondás előtt a felhasználókat.

A felmondás hátterében az áll, hogy ezek az ügyfelek a normálisnál jóval több, havonta 150-250 gigabájt internetes forgalmat is lebonyolítottak, s ez többmilliós veszteséget generált havonta az internet-szolgáltatónak. A T-Online szerint a döntés nem kifogásolható sem jogi, sem etikai szempontból, s úgy vélik, hogy többszázezer ügyfél érdeke nem sérülhet 50 extrém adatforgalmat bonyolító előfizető miatt.


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik