A tanfolyam a bejelentkezéstől számítva körülbelül fél évig tart úgy, hogy minden héten két leckét küldenek az érdeklődők számára. A Silihost szakértője szerint ez az 50 lecke elegendő ahhoz, hogy a résztvevők megismerkedjenek az internet-marketing elméletével és gyakorlatával, és hogy a saját üzletük gyakorlatába is átültessék azt. Illetve azok, akik még nem határozták el, hogy mit szeretnének értékesíteni, jó ötleteket szerezhetnek ehhez a tanfolyam során.
A fél éves távoktatási program első részében a honlap szerkezeti felépítésének elemzésével foglalkoznak, majd ez követi az email-marketing, külön figyelmet szentelve a kéretlen levelek (SPAM-ek) kérdésével, mivel sok vállalati tanácsadó egybemossa a kéretlen levelek kiküldését az email-marketing fogalmával.
A képzés harmadik nagy témája a kereső-marketing, ennek keretében külön kitérnek a kulcsszavak kialakítására, a doménnév kiválasztására, és több lecke foglalkozik folyamatosan az optimalizálás gyakorlati teendőivel.
Képzésük negyedik blokkja az internet-marketing egyéb fontos vonatkozásairól szól. Beszélnek a fizetett linkekről, mindkét szemszögből elemezve azokat: a saját oldalainkon elhelyezett hirdetésekről és a vásárolt átkattintásokról. Több lecke foglalkozik a különböző publikációk fontosságával és fajtájával, és az egyéb forgalomszerzési stratégiákkal, mint például az internetes áruházakkal és a vásárlói körökkel.
Végezetül szó esik az e-boltról, a bankkártya-elfogadás kivitelezéséről, a saját levelezőrendszerről, a másolásvédett elektronikus könyvekről, és több olyan hasznos funkcióról, melyek beépítése egyedivé, tetszetőssé varázsolhatja honlapunkat.

Jóárasított cseh kiruccanás Prága kistestvérénél: mennyiből jön ki egy hosszú hétvége Brnóban?
Aki nem kifejezetten a cseh főváros nevezetességeire kíváncsi, csak elmerülne kicsit a bohém életérzésben, nem fog csalódni Brnóban.