Üzleti tippek

A strasbourgi bírósághoz fordul a Soko-munkacsoport

A német-magyar vegyesbizottság tárgyalásainak eredménytelensége miatt a strasbourgi bírósághoz fordul a Soko-munkacsoport - jelentette be a csoport jogi képviselője, Bárándy György ügyvéd csütörtökön.

A Németországban működő magyar vállalkozások elleni akciók “áldozatait” tömörítő munkacsoport azért fordul a strasbourgi bírósághoz, mert a törvény rendes útján már nem lehet érvényt szerezni bizonyos igényeknek – mondta Bárándy György. Hozzátette: a müncheni tartományi főtörvényszék legutóbbi ítélete alapján úgy tűnik, a témában újabb és újabb szempontokat vetnek fel. Az említett bíróság a napokban letartóztatási parancsot adott ki egy ott dolgozó magyar vállalkozó ellen arra az uniós iránymutatásra hivatkozva, mely szerint csak az a cég működhetne Németországban, amely árbevételének 25 százalékát magyarországi tevékenységből szerzi. Ez azonban csak egy iránymutatás – hangsúlyozta az ügyvéd.

Mivel a vádolt cégek nem rendelkeznek a 25 százalékos magyarországi árbevétellel, a német hatóságok vélekedése szerint kötelesek lennének magyar munkavállalóik után Németországban is tb-járulékot fizetni. A kérdést Magyarország és Németország között 1989. óta szabályozó nemzetközi konvencióban azonban ilyesmi nem szerepel – mondta Bárándy György.

A német hatóságok 2004 áprilisában Soko Pannonia, majd egy évvel később Soko Bunda néven tartottak razziát több Németországban működő magyar vállalat irodájában, melyek során iratokat foglaltak le és bankszámlákat zároltak. A Németországban működő 250-300 magyar vállalkozás közül 48 – zömmel az építőipar területén tevékenykedő – cég ellen folyik eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik