Üzleti tippek

A családi vállalkozások nem érzik a javulást

Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke szerint a kis- és családi vállalkozásoknál nem érzik, hogy javul a magyar gazdaság állapota.

Ennek oka a szűk hazai piac, a körbetartozások miatt kialakult helyzet és a magas adók, illetve munkaerőköltségek, miközben hazánk egyik legnagyobb gondja az alacsony foglalkoztatottság – nyilatkozta a Veszprém megyei Naplónak az elnök.

Az IPOSZ szerint összetett okokkal magyarázható, hogy miért nem érzik a gazdaság javulását a kis- és családi vállalkozások. Ők a hazai piacra termelnek, s a magyar kereseti, beruházási arányok miatt olyan mértékben szűk a piac, hogy különösebb fejlesztések nélkül is kapacitásfölöslegük van.

Aki pedig beruház, pont amiatt mehet tönkre, hogy a befektetéseit nem tudja kitermelni. Az exportban csak azok a cégek tudnak részt venni, amelyeknek kinti partnerük van, netán a tulajdonosi körük is külföldi. Az adók állandó emelése mellett eközben már nem jut levegő a kisvállalkozók számára, nyomatékosított az elnök.

A körbetartozások miatt sem érzik azt, hogy javul a gazdaság helyzete. A tavaly év végétől márciusig elhúzódó áfavisszatartással 260 milliárd forintot vontak ki ideiglenesen a gazdaságból. Akinek volt tőkéje, jól járt, hiszen a jegybanki alapkamat kétszeresét kapta meg, akinek viszont addig sem volt pénze, annak a talajt húzták ki a lába alól. Lassan négyezer fölé kúszik azoknak az eseteknek a száma, ahol el kell kezdeni a különféle csődkezelést (csődeljárást, fel-, illetve végelszámolást), pedig még csak az év felénél tartunk.

A magas munkaerőköltségek megváltoztatásával a “100 lépés program” hetedik csomagja ugyan foglalkozik, de a csökkentésre csak ötéves időtartamban, 2006. januárjától kezdődően lehet számítani. A helyi adók körüli hercehurca is elbizonytalanít mindenkit.

Szűcs György úgy vélte, hazánk egyik legnagyobb gondja az alacsony foglalkoztatottság. A munkaképeseknek mindössze 56,3 százaléka foglalkoztatott, az unió országaiban ez az arány 74-76 százalék. Magyarországon 3,9 millióan dolgoznak az 5,5-5,6 millió helyett. A kormány ezen erőteljesen javítani kíván. De ha nincs megrendelés, nem lehet alkalmazottakat felvenni.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.