Üzleti tippek

Augusztusban írják ki újra a kkv-k kedvenc pályázatát

Már augusztus közepén kiírják a kis és középvállalatok körében eddig legnépszerűbb uniós pályázatot, a GVOP 2.1.1.-et, ami a kkv-k műszaki-technológiai hátterének fejlesztését szolgálja.

A magyar kis- és középvállalatok technológiai színvonala jóval az uniós átlag alatt van, ezért támogatja kiemelten az unió ezt a prioritást.

Az uniós csatlakozás óta az eddig beadott összes uniós pályázat csaknem harmada a GVOP 2.1.1.-es kiírására érkezett – a pályázat a tervezett október helyett várhatóan már augusztus közepén újra megjelenik.

A pályázat népszerűsége annak köszönhető, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál (GKM) van már előzménye – a Széchenyi tervnek is volt egy hasonló tartalmú kiírása –, így a kis- és középvállalatok (kkv) már ismerik és várják, hogy megjelenjen a kiírás – mondta Bakó Ágnes, a GVOP kommunikációs vezetője. A 2005-ös év első kiírására egy hónap alatt 2300 pályázat érkezett.

Tavaly összesen 20,6 milliárd forintot, 2005-ben idáig 6,8 milliárd forintot kötöttek le, ezzel a 27,4 milliárddal ki is merült a program hároméves kerete. Az idei második kiírás kerete a visszamondott pályázati összegekből tevődik össze – ez jelenleg 1,5 milliárd forintot jelent, de elképzelhető, hogy sikerül még több pénzt átcsoportosítani a kevésbé népszerű ablakoktól a szeptemberi monitoringbizottsági ülésen – mondta Bakó. Véleménye szerint a pályázat – ha nem is ugyanebben a formában – folytatódik az NFT2 alatt is 2007-2013 között, mivel az unió célkitűzései nem változnak, a gazdasági versenyképesség növeléséhez pedig elkerülhetetlen a műszaki és technológiai háttér fejlesztése.

A pályázat célja a fejlődésre képes mikro-, kis- és középvállalkozások piaci pozícióinak, versenyképességének javítása, technológiai, infrastrukturális korszerűsítése, innovatív képességük növelése. Az elnyerhető támogatás a projekt elszámolható összes költségének legfeljebb 35 százaléka lehet, minimum egy-, maximum 25 millió forint. Az ingatlanépítés, -bővítés költségeire nyújtott támogatás nem haladhatja meg a 15 millió forintot. A pályázónak legalább a projekt elszámolható összköltségének 25 százalékát kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie.

A pályázat a technológiai fejlesztéshez kapcsolódó beruházásokat támogatja, az elszámolható költségek közé a műszaki gépek, berendezések beszerzése, a termeléshez, kereskedelemhez, szolgáltatáshoz kapcsolódó ingatlan építése, bővítése és gyártási licenc, know-how vásárlása tartozik. A kiírás várhatóan augusztus közepén a GKM honlapján jelenik meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik