Üzleti tippek

Ősz elejétől átfogó ellenőrzés a húspiacon

admin
admin

2005. 08. 04. 00:00

Az agrártárca állategészségügyi főosztálya irányításával átfogó, az érintett hatóságok által összehangolt ellenőrzések kezdődnek szeptember 1-jétől a magyar húspiacon az élelmiszerbiztonság növelése és a feketegazdaság visszaszorítása érdekében - mondta csütörtökön az MTI-nek Zádori László a Vágóállat- és Hús Terméktanács (VHT) titkára.

Az ellenőrzések ezt követően folyamatosak lesznek. Zádori László elmondta: becslések szerint jelenleg a húságazatban a legnagyobb a feketegazdaság aránya, meghaladja a 30 százalékot. Ez az államnak a legszerényebb becslések szerint is éves szinten legalább mintegy 5-10 milliárd forintos adó- és járulékkiesést jelent.

és koordinálásáról szerdán állapodtak meg – a terméktanács és Húscéh, valamint a termelői érdekképviseletek javaslatára – a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban tartott egyeztetésen. A megbeszélésen jelen volt valamennyi ellenőrzésre jogosult szervezet az APEH-től a VPOP-n, az ÁNTSZ-en és a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal megbízottain át a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség képviselőiig.

Az együttműködés konkrétumait az érintett ellenőrző szervezetek, hatóságok képviselői és a társadalmi szervezetek megbízottai augusztus 10-én rögzítik majd.

Zádori László szerint az ellenőrzések során különös figyelmet fordítanak arra, hogy csak olyan áruk kerüljenek az üzletekbe, amelyek élelmiszerbiztonsági szempontból kifogástalanok és tudható róluk, hogy azokat legálisan működő feldolgozók állították elő. A VHT titkára megjegyezte: a húsfeldolgozó üzemeknek rendkívül nagy veszteségeket okoznak az ágazatban működő feketén tevékenykedő vállalkozások egyrészt a sokszor irreálisan alacsony árakkal, másrészt a kétes minőséggel.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Saudi soldiers stand guard as a Saudi air force cargo plane, carrying aid, lands at an airfield in Yemen's central province of Marib, on February 8, 2018. (Photo by ABDULLAH AL-QADRY / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.