Üzleti tippek

Áruházlánci dinnyeakciók – termelői tiltakozás

A termelők sérelmezik, hogy két nagy áruházlánc is akciózik a görögdinnyével, ám az áruházláncok képviselői arra hivatkoznak, hogy jó termeltetési szerződéseket kötöttek, ezért van lehetőségük olcsón árulni a görögdinnyét.

A Tesco és az Auchan áruházláncok görögdinnye kiárusítási akciója ellen tiltakoznak a termelők – mondta az MTI-nek kedden Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. A szakember közölte: a termelők úgy vélik, hogy az áruházláncok görögdinnye árusítási akciója egyértelműen árletörő jellegű. Ezért levélben kérik az agrártárca vezetőjét Gráf Józsefet, hogy tartassa be az áruházláncokkal a törvényeket. Szeretnék, ha nem lehetne beszerzési ár alatt értékesíteni a terméket, valamint az ellenőrzésekkel szűrjék ki az esetleges számlázási manipulációkat, valamint ne lehessen hamis származási helymegjelölést alkalmazni.

Mártonffy Béla példaként említette a Tesco áruházláncot, ahol jelenleg – augusztus 9-ig – 29 forintos kilogrammonkénti áron adják a görögdinnyét a vásárlóknak. Az árut magyar tartályládákban, másodosztályú minősítéssel és görög származási helymegjelöléssel kínálják. Az ügyvezető igazgató aláhúzta, jelenleg a magyar görögdinnye-piacon nincs túltermelés, ezért indokolatlannak tartják az akciózást, különösképpen másodosztályú áruval. Emellett az áru eredete is kérdéses, mivel ilyenkor Görögországban már nincs görögdinnye, szezonja egy hónappal ezelőtt véget ért. Ezért a Tesco akcióját, valamint az ehhez csatlakozó Auchan ármérséklését is – ez utóbbi 25 forintos kilogrammonkénti árat jelent – manipulatívnak és tisztességtelennek tartják. Mártonffy Béla úgy fogalmazott: “az áruházláncok orruknál fogva vezetik a kormányt, és az ágazatokat is, fütyülnek mindenre”.

Jelenleg Magyarországon a görögdinnye beszerzési ára 30-40 forint között van kilogrammonként, átlagosan 35 forintot adnak egy kiló görögdinnyéért a felvásárlók. Magyarországon évente átlagosan 200-250 ezer tonna dinnye terem, amelyből mintegy 40 ezer tonnányi a belföldi fogyasztás, a többit kiviszik az országból. A dinnye eladásából a termelők éves árbevétele 8-10 milliárd forintot tesz ki.

Magyarországra évente általában 6-10 ezer tonna import dinnye érkezik, főként Spanyolországból és Görögországból. Ám július elejétől általában már csak magyar dinnye kapható a hazai piacon.

Bors Kinga, az Auchan országos kontrolling igazgatója kedden az MTI-nek elismerte, hogy az Auchan áruházlánc üzleteiben akcióznak a dinnyével, de szerinte ezt azért tehetik, mert direkt a termelőkkel állnak kapcsolatban, és onnan szerzik be az árut. Mint mondta a termeltetési szerződéseket már hónapokkal előre megkötötték, és garantált átvételi árat kínáltak, nemcsak a szezon elejére, hanem a végére is.

Danks Emese, a Tesco áruházlánc szóvivője az MTI-nek ugyancsak elismerte, hogy az áruházlánc üzleteiben akciós termékként kapható a dinnye. Az akciót azonban ő is a jó beszerzési árral és a jó termelői ármegállapodásokkal magyarázta. Jelezte ugyanakkor azt, hogy az áruházlánc üzleteiben nincs import dinnye, csak magyar áru.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.