Üzleti tippek

Nyilatkozatháború a Real-meccs körül

Kisteleki István ligaelnök hétfőn kijelentette, hogy az augusztus 14-ére tervezett válogatott-Real Madrid jótékonysági meccs bevételéből Puskás Ferenc gyógykezelésére csak kevés jut. A rendezvényt szervező Demján Sándor megütközve értesült a nyilatkozatról – írja a Népszabadság.

Kisteleki a Népszabadságnak elmondta, nem adják a nevünket a sporteseményhez, azaz nem játszik egyetlen olyan labdarúgó sem, aki a liga valamelyik csapatához tartozik. A lap úgy tudja, hogy az elnökkel hasonló állásponton van Lothar Matthäus szövetségi kapitány is.

Kisteleki egy dokumentumra hivatkozik, amely szerint a szervezők egymillió forintos kikiáltási áron árvereznének el egy a focisták aláírásával ellátott labdát, és ha többért sikerülne értékesíteni, úgy az egymillión felüli összeg sorsa nem biztos, hogy Puskáshoz jutna.

A jegybevételből nagyjából félmilliárd forint folyhat be, amelyhez a televíziós, valamint a reklámjogok is hozzáadódnak (250 millió forint körüli értékben). A Real Madrid meghívása 400 millió forintba került, vagyis kb. 350 millió lehet a nyereség, amelyből Kisteleki 70 milliót követel a Puskás családnak.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a meccset a Demján Sándor sokkal inkább az adóterhei mérséklése céljából szervezi, mint jótékonysági okokból.

Erdős László főszervező megdöbbenve hallotta Kisteleki István vádjait. Szerinte a megállapodás úgy szól, hogy Puskás Ferenc tízmillió forintot kap – ez az összeg a fele annak, amennyit a bevételből karitatív célokra fordítanak -, s övé az a pénz is, amely az egymilliós alapról induló, a Real Madrid játékosainak és a Puskás aláírásával ellátott labda árverezése nyomán folyik be. “Ez lehet akár ötvenmillió forint is” – tette hozzá. A szervező egyúttal föltett két kérdést: “Kisteleki István eddig mivel járult hozzá Puskás Ferenc támogatásához? Hozott-e már Magyarországra ekkora tömeget vonzó csapatot?”

Demján Sándor megütközve értesült a Real-meccs körüli nyilatkozatokról. Mint elmondta, cége, a TriGánit Rt. azért vesz részt a mérkőzés előkészületeiben, mert a Madrid idehozatalához szükség volt egy olyan társaságra, amely a klub számára megfelelő pénzügyi garanciát tud nyújtani. Hangsúlyozta, hogy a mérkőzésből egy fillér haszna sem lesz a TriGránitnak, mert a megállapodás szerint a nyereségként megmaradó pénz rá jutó részének felét az MLSZ utánpótlásalapja javára utalják át, míg a másik feléből a méltatlan helyzetbe került Puskás Ferenc gyógykezelését és ellátását állják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik